Egy képalkotó polariméterrel felszerelt földi távcsővel ELTE-s kutatók – Slíz-Balogh Judit, Barta András és Horváth Gábor – most új, polarizációs bizonyítékot találtak a Föld–Hold rendszer Lagrange-pontja körüli porhold létezésére.
Slíz-Balogh Judittól megtudtuk, hogy sok csillagász kétségbe vonta e porhold létét, mondván, hogy ha össze is gyűlne ott bolygóközi anyag, akkor a Nap, a napszél és a többi bolygó gravitációs hatása gyorsan kisöpörné onnan.
– A közös tömegközéppontjuk körül keringő két nagy égitest gravitációs mezőjében Euler 1767-ben fedezett föl három, Lagrange pedig 1772-ben további két olyan egyensúlyi pontot, amelyikbe egy harmadik kis tömegű testet helyezve, az a két égitesttel szinkronban együtt keringve nem változtatja meg relatív helyét. Ezeket a pontokat nevezték Lagrange-féle egyensúlyi pontoknak. A csillagászok több ezer kis égitestet találtak a Nap–Jupiter, Nap–Mars, Nap–Neptunusz kettős rendszerek Lagrange-féle egyensúlyi pontjaiban. A Föld-Hold rendszerben is található ilyen egyensúlyi pont. Amióta 1961-ben Kazimierz Kordylewski lengyel csillagász két fényes foltot észlelt a Föld–Hold rendszer Lagrange-pontja környékén, e képződményt Kordylewski-porholdnak hívják. De ő ezt az úgynevezett porholdat nem tudta lefotózni – mondja Judit.
A magyar kutatók a Monthly Notices of the Royal Society folyóiratban megjelent kétrészes cikkükben úgy vélik, hogy a porhold polarimetriai észlelése rehabilitálja Kordylewski méltatlanul elfeledett és sokak által megkérdőjelezett, 1961-es úttörő megfigyelését. Számítógépes modellezést is végeztek, és a modellezéssel kapott részecskeeloszlás hasonló szerkezetet mutat, mint ami a Kordylewski-porhold jeleiből kiolvasható. Így ez is alátámasztja a Kordylewski-porhold létezését. A polárszűrőkkel fölszerelt távcsövekkel vizsgálható például a Föld légköre, a napkorona, a Naprendszer bolygóinak és holdjainak felszíne.
– Képalkotó polarimetriával közel 90 fokos fázisszög mellett sikerült észlelnünk a Kordylewski-porhold polarizációs lenyomatát a Föld–Hold rendszer egyik Lagrange-pontja körül. A poron szóródó napfény az elmélet szerint részlegesen lineárisan polárossá válik, a polarizációirány pedig merőleges a Nap, a földi megfigyelő és a porhalmaz középpontja által meghatározott síkra. E megjósolt polarizációirányt mértük a polarizációfok mintázatán. Ez az egyik legerősebb bizonyítéka annak, hogy az általunk mért poláros napfény nem a Föld légkörén, hanem távolabbi égitesten szóródott – szögezte le Slíz-Balogh Judit. Hozzátette, hogy a porhold keletkezésének és szerkezetének, azaz részecskesűrűség-eloszlásának számítógépes modellezésével nyert eredményeik is megerősítik, hogy valóban a Kordylewski-porholdat észlelték.