Milliók a szezonból: a turisták adójából csinosítják a partot (sonline.hu)

Jó évet zártak a déli parti települések, az idén nyáron a szokásosnál is több vendég fordult meg a Balatonnál. Szinte mindenütt nőtt az idegenforgalmi-adó bevétel.Az idegenforgalmi adót a szálláshely-szolgáltatást nyújtóknak kell megfizetniük. Érthető módon ez a Balaton-parti településeknek fontos bevétel, szinte mindenki fejlesztésre fordítja.

Az előző évek átlagát sikerült elérni Fonyódon, ott 110 ezer vendégéjszakát regisztráltak a szezonban. – Az idegenforgalmi adó bevételünk 44 millió forint – mondta el érdeklődésünkre Hidvégi József, polgármester. – Nagyjából három éve ugyanennyi, ami azt jelzi: szálláshely bővítésre lenne szükség a városban. A befolyt összeget virágosításra, az utak karbantartására és a városkép fejlesztésére fordítja az önkormányzat. Így lényegében az idegenforgalomba megy vissza az állami egy forinttal támogatott összeg.

Balatonbogláron tíz százalékkal nőtt a szállásadók által befizetett adó összege. – Most 53,8 millió forint származott az idegenforgalmi adóból – mondta Mészáros Miklós, polgármester. – Büszkék vagyunk a növekedésre, amelyben benne van a sok munka, marketing tevékenység. Bogláron is a közterületek fejlesztésére használják fel az összeget, hiszen tudják: minél több a turista, annál többe kerül az ingyenes parkolók és strandok karbantartása.

Jó volt a 2018-as nyári szezon Balatonszemesen is, ott összesen 71 millió forintot csörgedezett be az önkormányzat kasszájába idegenforgalmi adóból. Takács József polgármester elégedett az eredménnyel, azt mondta: fejlesztésekre, pályázati önrészek finanszírozására fordítják a bevételt. Balatonföldváron a várakozásoknak megfelelően alakult az elmúlt nyár, tájékoztatott a Balatonföldvári Városháza. Az 55 millió forintos bevételt, amely az állami forintokkal 110 millió forintra duzzad további fejlesztésekre fordítják.

Fokozatos fejlődés jellemzi Balatonszárszót, a nagyközség kasszájába idén már 35 millió forintnyi bevétel került az idegenforgalmi adóból. – Több szálloda télen is működik, számítunk rá, hogy ez még növekedni fog – mondta Dorogi Sándor, polgármester.

Strandok és közterületek szépülnek meg a szállásadók által befizetett közteherből itt is. Balatonfenyvesen mintegy 26 millió forinttal gyarapodott a költségvetés az adónemnek köszönhetően. – Mi ennek többszörösét fordítjuk turizmusra – mondta el Lombár Gábor, polgármester. – Mivel minden fejlesztés, amit végrehajtunk a településen a turizmust szolgálja.

Jelentős adóbevételt a turizmus Zamárdiban is, ott az idei nyáron 165 millió forintos összeg keletkezett. – Jobban teljesítettünk, mint egy éve – mondta Csákovics Gyula, polgármester. – Vissza fogjuk forgatni a turizmusba, pályázati önrészek és turisztikai célú fejlesztések finanszírozására. Zamárdiban strandokat fogják bővíteni és csinosítani a vendégéjszakák után befolyt adóból – írja a sonline.hu.