Végrehajtás indult Schadl György ellen, mert nem volt hajlandó visszabontani siófoki luxusnyaralóját (24.hu)

A végrehajtók volt elnökének Balaton-parti üdülőjét jogszerűtlenül bővítették, ám hiába rendelték el az eredeti állapot helyreállítását, Schadl György ennek nem tett eleget. Az ügyet a NAV végrehajtóinak adták át, az adóhatóság általánosságban csak annyi közölt az ügyről: egy „életveszéllyel nem fenyegető eljárás” akár évekig is elhúzódhat. Schadl február óta a siófoki luxusnyaralóban tölti a házi őrizetét – írja a 24.hu.

 

Végrehajtást kezdeményezett a Somogy Vármegyei Kormányhivatal a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl György és felesége ellen, mert nem voltak hajlandók önként visszabontani azt a szabálytalanul kibővített siófoki luxusnyaralót, ahol a végrehajtók volt elnöke a házi őrizetét tölti – értesült a 24.hu.

A Balaton-parti üdülővel a Schadl és Völner Pál volt fideszes igazságügyi államtitkár főszereplésével zajló büntetőper vádiratában külön vádpont foglalkozik. Az ügyészség szerint ugyanis a nyaraló felújítása során szabálytalan módon eltértek az építési engedélytől, és jelentősen túlépítették azt. Az ügy nyomozati irataiban az olvasható:

Az épület átalakítása eltér az engedélyezett tervtől, valamint annak kerítése is szabálytalan. Az épülethez kapcsolódó fedett terasz beépített területnek minősül, így az ingatlan beépítése a megengedett beépítési százalékot jelentősen meghaladja.
A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint Schadl egymillió forint kenőpénzt is hajlandó volt adni azért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet, ám első körben azt mondta a kivitelezőnek, hogy 500 ezret ajánljon föl a kormányhivatal munkatársának. Az ügyintéző a vád szerint elfogadta az ajánlatot, és abban maradtak, hogy egy régi fényképet csatolnak az iratokhoz, melyen nem látszik a szabálytalanság. Ezután a Schadl által „kuckóprojektként” emlegetett ingatlan megkapta az engedélyt.

Bár Schadl György tagadja a történteket, a hivatali vesztegetéssel megvádolt kivitelező és a vesztegetés elfogadásával megvádolt volt kormányhivatali dolgozó a büntetőper előkészítő ülésén beismerte a vádakat. A két férfit felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ami a Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán már jogerős. Számukra véget is ért az eljárás.

A teljes cikk a 24.hu előfizetőinek ITT érhető el.