Lehetőségeink szerint mindent megtettünk: a sótárolóink tele vannak, a gépszemléink megtörténtek – idézi a vehir.hu Fekete Istvánt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatóját. Zugor István az üzemeltetési osztály vezetője elmondta: a megyében 1638 kilométernyi településeket összekötő fő- és mellékút, illetve ezekhez az utakhoz tartozó településeken átvezető szakasz található, amelyből 609 kilométer őrjáratos (autópályák, autóutak, főutak, egyes összekötő és mellékutak), ahol folyamatos szórás, síkosság-mentesítés történik, rendszeres ellenőrzéssel, 851 kilométer úgynevezett rajonos (összekötő és mellékutak), amely szakaszokon csak a meredek emelkedőket, illetve a veszélyes íveket szórják és 178 kilométer fehér út (kisforgalmú mellékutak), ahol csak hóeltakarítást végeznek. A kerékpárutakkal kapcsolatban elmondta, hogy a szabadidős kategóriába sorolható szakaszokon a téli időszakban nem folytatnak üzemeltetést, de a hivatásforgalmi kerékpárutakon a hóeltakarításról és síkosság-mentesítésről is gondoskodnak. Erre a célra a veszprémi géppark egy új géppel is gazdagodott a veszprémi kerékpáros szakaszok hatékony takarításának érdekében. A további feladatokra felkészülve 23 saját és további 9 bérelt nehézgépjárművet (5 db rakodógépet, 9 db hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális munkagépet és 17 db egyéb gépet) állítottak szolgálatba, amely szélsőséges időjárás esetén a vállalkozókkal kötött szerződések alapján bővíthető.
A téli felkészülés során három tényezőre kell figyelemmel lenni: az időjárásra, az eszközökre, valamint az emberekre – ezt már Wéber Antal a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondta, egyúttal a lakosság szerepének fontosságára, valamint a megfelelő tájékozódásra is felhívta a figyelmet. Ehhez minden segítséget és információt megtalálnak majd az útnak indulók a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján – idézi szavait a a Somogy Megyei Kormányhivatal portálján közzétett összefoglaló. Pungor János a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyei rendőrfőkapitány-helyettese arról beszélt, hogy a rendőrség szolgálati gépjárműveit felkészítették a téli időjárási viszonyokra, rendkívüli helyzetben – a feladatok még hatékonyabb és gördülékenyebb végrehajtása érdekében – a megyei törzs azonnal fel tud állni. Németh Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának megyei igazgatója a téli üzemeltetési feladatokat, a közúthálózat előkészítésének pontjait, a rendelkezésre álló anyagok tárházát, valamint a szolgáltatási osztályokat és fokozatokat ismertette.
Zala megyében a gépflottát 10 rakodó és 28, részben hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális munkagép erősíti – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóságának vezetője. A zaol.hu tudósítása szerint Mórocz József elmondta: a megyei igazgatóság hat mérnökségének 344 dolgozója 134 kilométer gyorsforgalmi, 17010 kilométer fő- és mellékút, 59 kilométer kerékpárút fenntartásáról gondoskodik. Az előző, nem túl kemény télen síkosságmentesítéshez 6088 tonna útszóró sót használtak fel, az idei szükségletet megjósolni se lehet, de már 11 527 tonna só, raktáraikban és 584 tonna érdesítő anyag van raktáraikban. A megváltozott út- és látási viszonyok között a preventív vezetés, a szabályok betartása különösen fontos, ebben a rendőrség is partner, mondta el Anti András, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.