Az építőipar szívja fel a somogyi munkaerőt az utóbbi időszakban. Ez is kiderült a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum fórumán, amelyet szerdán tartottak a vármegyeházán. A paktum jelentette összefogás tavaly ősztől indult azért, hogy civil szerveztek, önkormányzatok közösen javítsanak a foglalkoztatási helyzeten, és minél több állástalant munkához juttassanak a megyében.
1217 ember foglalkoztatását irányozták elő, és időarányosan jól állnak ennek teljesítésével, mert a tervezett eredmények 60 százalékát teljesítették. 460 embert már bevontak a programba, ebből 368-an folyamatosan a rendszer résztvevői lettek. Huszti Gábor, a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke örömtelinek nevezte, hogy 146-an már önállóan megállnak a lábukon, és eljutottak oda, hogy fenntartsák a családjukat a paktum segítségével – írja a sonline.hu.
A fórumon elhangzott: a munkaerőpiaci helyzet úgy alakult, hogy a megye kettészakadt. Az északi részen és Kaposváron a munkaerőhiány jelent gondot, Dél-Somogyban viszont a munkanélküliség. Fontos, hogy a megye többi részét is ellássák munkaerővel, és a közelgő balatoni idegenforgalmi szezonra felkészüljenek, ehhez is segítséget nyújt a paktum.
– A megye déli részén olyanokat kell megszólítani, akik korábban tartósan kikerültek a munkaerőpiacról – mondta Huszti Gábor. – Nagyon fontos cél, hogy az embereket meg kell győzni arról, hogy ma már nem a közmunkaprogramból kell megélni, hanem az elsődleges munkaerőpiachoz csatlakozni. Ezért a foglalkoztatási paktum szolgáltatásait kell erősíteni, és a képzésekre, a kompetencia fejlesztésre is óriási igény van.
Az építőipar mellett gépészeti szakmacsoportokban is sikerült sok munkakeresőt elhelyezni. Egy nagybajomi varrodából sikerült beiskolázni 22 munkavállalót, akik a duális képzés befejezésével helyben kaptak munkát. Hasonlóképpen a nagyatádi kórház segítségével valósítottak meg ápolói képzést a térségben, ahol szintén azonnali álláslehetőség várta a jelentkezőket.
Az elmúlt fél évben mintegy ötven rendezvényt szerveztek, mondta beszámolójában Szűcsné Kardos Katalin, a paktumiroda szakmai vezetője. Gondnak nevezte a lemorzsolódást, amely többnyire azért következik be, mert a munkavállalók mondanak fel. A munkaadók viszont heti rendszerességgel keresik a paktumot szabad munkaerőért.