Vadak a Balaton körül

A vadállatok körében is népszerű a Balaton. A Magyar Tenger déli és északi partján egyaránt találkozni vaddisznóval, de gyakori vendég a róka valamint a sakál is. Szakemberek szerint a vadállatoknak beszűkült az életterük, emiatt merészkednek a lakóövezetekbe. 

Egyszer kellett elsütni a fegyvert, azóta nyugalom van – mondta a sonline.hu-nak Kenéz István, Balatonlelle polgármestere.  Kifejtette: az önkormányzatnak van egy szerződött hivatásos vadásza, aki lakott területen kívül kilőheti az állatokat. A vadak főleg a berkes részen, Balatonszemes felé, illetve Balatonboglár felé tűnnek fel. A helyiek találkoztak már szarvassal és őzzel is, de a róka is gyakori vendég a településen. Az autópálya miatt tévednek be az állatok a városba, mivel nem tudnak szabadon mozogni – tette hozzá a polgármester.

A teraszomról zavartam el a sakált – ezt már Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere nyilatkozta a portálnak. Hozzátette: nem egyedi a probléma, hiszen különféle intenzitással előfordulnak sakálok a településen.  A polgármester szerint akkor van baj, ha szezonban jönnek, mert sok mindent nem tudnak kezdeni velük. Nehéz kilövési engedélyt szerezni belterületre. Lombár Gábor szerint a megoldás az lenne, ha kihelyeznének csapdákat, de erre meg azt mondták a szakemberek, hogy nem lenne sok értelme. „Nem kell csodálkozni azon, hogy megjelentek a sakálok, hiszen sokan kirakják az ételmaradékot, az állatok pedig jól tudják, hogy így könnyen juthatnak táplálékhoz” – mondta Lombár Gábor.

Balatonbogláron a rókák randalíroznak. Mészáros Miklós polgármester elmondta: csapdákkal védekeznek ellenük, de sajnos mindhiába.

A Balaton északi partján is rendszeres látogatók a vadállatok. A hirbalaton.hu-nak Balatonszepezd polgármestere korábban elmondta:  a vaddisznókérdés a legneuralgikusabb pont a településen, amit minél hamarabb meg kell oldani. Dr. Bocskov Petrov Jordan – aki eredeti szakmáját tekintve állatorvos – kifejtette:  egy széles körű összefogásra van szükség, a rendőrkapitányság, az önkormányzat és a vadásztársaság, valamint a helyben lakók együttműködésével. „A vaddisznók ismereteim szerint azért jelentek meg a településen, mert fent a hegyekben beszűkült az életterük. Ezt az életteret pótolják a település kertjeiben, ahol élelemhez jutnak. ” – fogalmazott.

A szomszédos településen, Révfülöpön az év elején kikerültek az oszlopokra a figyelemfelhívó táblák, mely szerint bizonyos helyrajzi számú ingatlanokon az önkormányzat január 6. és március 13-ig tartó időszakban belterületi vadászatot tart.