V. Alsóörsi Halnap

Ötödik alkalommal rendezi meg Alsóörs Község Önkormányzata és a Veszprémvidéki Horgász Egyesület az Alsóörsi Halnapot.  A szeptember 14-ei esemény horgászversennyel kezdődik, halfőző versennyel folytatódik. A gasztronómiai élvezetek mellé szellemi is társul, vetélkedő, kiállítás és más újítások formájában. A szervezők nem titkolt szándéka az, hogy a családokat hozzák közelebb egymáshoz.

A rendezvény példaértékű bizonyítéka az összefogás erejének, annak, hogy mire képes az együtt gondolkodás, az együttműködés – mondta az esemény sajtótájékoztatóján a település polgármestere. Hebling Zsolt úgy fogalmazott: büszke erre a kapcsolatra, hiszen az önkormányzatok és a civil szervezetek életében kevés példa van rá.
Színes, tartalmas napra készülünk az idén is, csakúgy, mint az előző alkalmakkor – idézi az lsoors.hu a Veszprémvidéki Horgász Egyesület elnökét, Tatai Sándort, aki hétszáz tagot számláló csapatával együtt alsóörsinek vallja magát. Hetven esztendő tanúsítja, hogy Alsóörs befogadó település, ahol a partszakasszal nem rendelkező horgászok otthonra találtak. Az elnök emlékezett a kezdetekre, majd ismertette, hogy horgásztelepük ma már a legjobbak közül való, előnyös feltételekkel, szép kikötővel, száztíz csónakhellyel, a hagyományápolás igényével, valamint a tagság kiváló kollektív szellemével.

A továbbiakban Tatai Sándor magáról a „halünnepről” szólt, annak is az „első felvonásáról”, a strand területén lebonyolítandó horgászversenyről. Az érdeklődésre jellemző, hogy már eddig tizenkét csapat jelentkezett. Ami a szabályokat illeti, a résztvevőknek a balatoni horgászrend által meghatározott előírások szerint kell eljárnia. A mérlegelés folyamatosan történik. A versenyt díjkiosztó zárja, a győztes vándorserleget kap egy év időtartamra.

A „második felvonás” nem más, mint az egykori alsóörsi halászléfőzőverseny újra gondolt változata, egyes elemek megtartásával, mások beillesztésével.

Az előző évekhez viszonyítva az „újkori” halünnepek legjelentősebb újítása az, hogy bármely éltelt lehet sütni – főzni szabadjára engedve a fantáziát, egy kitétellel, miszerint az alapanyagnak halnak kell lennie.

A rendezvény programja a település honlapján olvasható.