Újra Art Udvar Gyenesdiáson (TV Keszthely)

Elindult az idei Art Udvar sorozat Gyenesdiáson. Négy héten át szerdánként várják a közönséget egy könnyed nyáresti zenés programra. A községháza és a pásztorház közötti téren lesz latin muzsika, popfeldolgozások és folklór alapokon nyugvó különleges zenei egyveleg is.

Az aZorka volt az első fellépője az idei Art Udvar sorozatnak. Lackfi Dorottya, aki nem mellesleg Lackfi János költő lánya, akusztikus koncertjére Perger Péter gitárossal érkezett Gyenesdiásra – tudósít a TV Keszthely. 

A 2021-ben útjára indított Art Udvar alcíme: zene, szöveg és bor. A népszerűvé vált sorozatban idén elsődlegesen a zenére koncentrálnak, illetve a könnyűzenén belül is igyekeztek egyfajta műfaji sokszínűséget megvalósítani a négy produkció kiválasztásakor. Az első fellépőnk az alterpop vagy indipop műfajában mozog, a második esete fellépője kicsit a latinzene világa felől közelíti a dolgokat és a hallgatóságot, a harmadik este folyamán egyfajta popkulturális merítést igyekszünk majd azáltal adni, hogy a fellépő duó egy elsődlegesen feldolgozásokat játszó formáció, a negyedik, a záró estén pedig a folklór felől közelítünk. Agócs Márton az aurevoir. zenekar frontembere, ő alapvetően a folklórt, a popzenét és az alternatív rockot egyesíti szerintem zseniálisan. – vélekedik Szabó Zsolt Szilveszter, a gyenesdiási József Attila Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

Június 21-én a Duo Don Pedro’z gitáron és harmonikán salsa és tangó dallamokkal örvendezeti meg a közönséget, június 28-án az elsődlegesen feldolgozásokat játszó énekes-gitáros formáció, a Late Beggars lép fel, július 5-én pedig az aurevoir. zenekar frontembere, Agócs Márton szólóestjével zárja az idei sorozatot.