Két évtizede kutatja a Balaton történetét, három könyve jelent meg a tóról, most a Balatonról, a tóhoz kötődő személyekről, helyekről ír könyvet Kovács Emőke. A kaposvári származású író Balatoni impressziók című kötete 2019 májusában jelenik meg.
Minden nyarat a Balatonon töltötte, gyerekkora óta a tó szerelmese. Kovács Emőke két évtizede kutatja Magyarország egyik kedvenc turisztikai desztinációjának történetét. 2019 májusában jelenik meg a Balatonról legújabb kötete.
– Új kötetemben, a Balatoni impressziókban, olyan szeleteit mutatom be a tónak, amelyet kevésbé ismerhet az olvasóközönség, illetve csak nagy vonalakban tudhatott róla eddig – tette hozzá. Megjegyezte: könyve három alfejezetet tartalmaz, 19-20. századi balatoni sorsokat, helyeket és történeteket sorakoztat fel.
– A sorsok fejezeten belül olyan balatoni élettörténeteket kívánok felvillantani, mint Ify Lajos, a kommunizmus által üldözött fonyódi plébános, Flament Lajos, a franciából magyarrá vált, elismert siófoki kertész, a Balatont szerető és arról többször is író Krúdy Gyula vagy a siófoki nyarakat oly sokszor élvező Karinthy Frigyes, nem feledve a képzőművészek bemutatását: Udvardi Erzsébet, Egry József, Borsos Miklós, Sass Brunner Erzsébet, Nyerges Pál portréját – mesélte a történésznő a sonline.hu újságírójának. Kovács Emőke hozzátette: történeteinek többségének van egy 21. századi szála, akár az utódok emlékezése.
A másik nagyobb egység a kötetben a balatoni helyeknek a sajátos, érdekes, kevésbé ismert történeteit írja le. A harmadik fejezetben többek között a hajózás történetével, a tihanyi gardahalászat részleteivel, a tavi fényképészet kezdeti időszakával, a balatoni gyógymódok szép históriájával, a balatoni viharjelzés létrejöttének bemutatásával és egy balatonföldvári szerelmi történettel is találkozhat az olvasó.
– Különös hangsúlyt kap a kötetben a két világháború közti időszak. Trianon után magaslati üdülőhelyeit elveszti az ország, egyetlen fontos turisztikai bázis a Balaton marad. A kormányzati propaganda és civil kezdeményezésnek köszönhetően példátlan fejlődést mutat a tó és környéke – jegyezte meg a szerző.
A kötetet Fekti Vera festőművésznő akvarelljei teszik még érdekesebbé.
– A közösségi oldalakon pár morzsát a könyvből megosztottam és sokan hozzászóltak. Pont ez a lényeg, az emlékek úgy tudnak tovább élni, ha az adott balatoni közösség, olvasók tovább gondolják és hozzáfűzik a saját történeteiket – mondta el az írónő. Kovács Emőkelegfontosabb küldetése, hogy mindenki megismerje a Balaton érdekes és értékes történetét. Most a könyv írása és a kutatás mellett másfél éves kislányával is sok időt tölt. S ahogy mondja: ezt a könyvet már a kis Emőkének is szánja, bízva abban, hogy neki is szenvedélye lesz a Balaton.