Új kalandba vágnak a nagyvázsonyi polgárőrök (veol.hu)

Korábban sokan kicsit kétkedve fogadták Zékány Zsolt ötletét, hogy vásároljanak egy használt tűzoltóautót és hozzák létre Nagyvázsony Község Önkéntes Tűzoltóságát, de az idő az alpolgármestert igazolta.


Május 29-én kis ünnepség keretében átadták ugyanis a közösségi összefogásnak is köszönhetően megvásárolt tűzoltó járművet.

A vázsonyiak nem alapítottak külön önkéntes tűzoltó egyesületet, hanem a helyi polgárőrség vállalta fel ezt a feladatot, bár nem lesz minden polgárőr egyben önkéntes tűzoltó is. A leendő csapat parancsnoka, Zékány Zsolt elmondta, hogy szerették volna újraéleszteni a hagyományt, hiszen korábban működött már a településen önkéntes tűzoltó egyesület, amely az 1990-es évek elején szűnt meg. Kiderült az is, hogy a Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság által meghirdetett 45 éves, 40 ezer kilométert futott tűzoltóautóra egy újsághirdetésben bukkantak rá. A füredi kollégák nem adták oda másnak az autót, hanem fenntartották azt az alakulófélben lévő nagyvázsonyi önkéntesek részére, amíg összegyűlt a megvásárlásához szükséges összeg, amelyhez vállalkozók és magánemberek is hozzájárultak.

A további részletek itt találhatók.