Tűzoltók rajzokon, festményeken, versekben (sonline.hu)

Több mint négyszáz rajz, kézműves alkotás, vers és mese érkezett a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázatára. A három főből álló szakmai zsűri értékelte a pályaműveket.

Hétfőn az alkotásokból kiállítás nyílt a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban.

– Középre rajzoltam Szabit, az egyik oldalon fogom a kezét és anyáét, a másik oldalon pedig oltja a tüzet – mutatta alkotását Bázel Zoé. A nyolc éves kislány nevelőapját ábrázolta két szemszögből. Fakivágás, műszaki mentés autóbalesetnél, erdőtűz oltása.
Ezeket ábrázolták a leggyakrabban a gyerekek a rajzokon, festményeken. De készült agyagból csecsemőt mentő tűzoltó is. Több mint 400 pályamű érkezett a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázatára.

– Az értékelés során a gyerekek ceruzáik, ecseteik révén bepillanthattunk a tűzoltók munkájába – mondta el Kóbor Csaba, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzmegelőzési bizottságának ügyvezető elnöke. Hozzátette: a bírálatok során a zsűri elsősorban az ösztönös képi világot vizsgálta. Kovács Tibor fotóriporter, Őszi Zoltán meseillusztrátor, Sütő Ferenc szobrászművész alkotta zsűri szerint a legkreatívabb ecsetforgatóknak az alsó tagozatosok bizonyultak.

Az óvodások mezőnyében Novák Eszter, az alsó tagozatos diákok szabadkézi rajz kategóriájában pedig Gáspár Nóra bizonyult a legjobbnak. A felső tagozatosok közül Benke Judit rajzolt a legszebben, az egyéb kézműves kategóriában a 6–10 évesek mezőnyében a Zamárdi Napközi Otthonos Óvoda csapata, a 11–14 évesek között Csatos Anna bizonyult a legjobbnak.

Irodalmi alkotás kategóriában Szlatki Lili nyújtott kiemelkedő teljesítményt. 2019 Legkreatívabb somogyi óvodája a Siófoki Nyolcszínvirág Óvoda lett, legkreatívabb iskola címet pedig a csokonyavisontai Drávamenti Körzeti Általános Iskola diákjai nyerték el. A somogyi alkotásokból nyílt kiállítást Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a megyei katasztrófavédelmi igazgató ajánlotta a résztvevők figyelmébe, amely június 10–ig megtekinthető az Agóra földszintjén – írja a sonline.hu.

Eredmények:

Óvoda:
1. Novák Eszter, Bárdudvarnoki Mesepalota Óvoda
2. Somogyi Bálint, Balatonszárszói Százszorszép Óvoda
3. Panyi Anna, Siófoki Micimackó Óvoda

Alsó tagozatos diákok szabadkézi rajz kategóriában:
1. Gáspár Nóra, Marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola
2. Bognár Csaba Botond, Bölcsesség Kezdete Művészeti Iskola Bodrog
3. Bázel Zoé Hanna, Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium

Felső tagozat, szabadkézi rajz kategória:
1. Benke Judit, Barcs Deák Ferenc Általános Iskola
2. Hollósi Fanni, Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toldi Lakótelepi Tagiskola
3. Oblián Veronika, Barcs Deák Ferenc Általános Iskola

Egyéb kézműves alkotás:
6-10 éves korosztály
1. Zamárdi Napközi Otthonos Óvoda csapata (Nübel Zelma, Koller Milla, Szilveszter Ramóna, Nemestóthy Julianna, Vígh Titán Zénó, Tamás Lola Gizella)
2. Káldi Mária