Szolgálat-átszervezéssel, árvízi védekezésben tapasztalatokkal rendelkező tűzoltókkal, valamint eszközökkel, illetve az önkéntes tűzoltókkal és önkéntes mentőcsoportok készenlétbe állításával többszörözi meg mától a védekezéshez szükséges erőforrásait a katasztrófavédelem. Ezzel párhuzamosan a katasztrófavédelem folyamatosan szervezi az önkormányzati védvonalon zajló védekezéshez szükséges erők és eszközök rendelkezésre állását.
Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban bejelentette, hogy öt vármegyében – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Vas és Veszprém vármegyében – a szokásos 24/48-as szolgálati rendről 24/24-es szolgálati rendre áll át a katasztrófavédelem, így a legveszélyeztetettebb helyeken minden nap teljes szolgálati csoportok dolgoznak az árvízi védekezésben. Szerdától a fővárosban és Nógrád vármegyében támogatja ilyen módon a szervezet a munkálatokat. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói és oktatói is bekapcsolódtak az árvíz elleni védekezésbe – közölte a Katasztrófavédelem.
A szervezet árvízi védekezésben jártas vezetőket vezényelt az árvízzel érintett települések önkormányzatának megerősítésére. Azokon a védvonalakon veti be szakembereit a katasztrófavédelem, amelyeken az árvíz elleni védelem megszervezése a polgármester feladata. A Duna hazai vonalán jelenleg harmincöt olyan település van, amelyik önállóan szervezi az árvíz elleni védekezést. Ezekre a településekre a katasztrófavédelem összekötő tiszteket, a vízügy pedig vízügyi műszaki vezetőket delegál.
A katasztrófavédelem ezen felül homokzsákokat, mobilgátakat, homokzsáktöltéshez szükséges eszközöket és védőruhákat biztosít.
Veszprém vármegye valamennyi hivatásos tűzoltó-parancsnoksága 24/24-es szolgálati rendben dolgozik a következő napokban, hogy a vármegye védelmét zavartalanul biztosítani tudják mindaddig, míg a szomszédos vármegyék árvízi védvonalain dolgozó tűzoltóira a gátaknál van nagy szükség.