Továbbra is a Balatonra és Horvátországba tervez nyaralást a legtöbb magyar, de a Tisza-tó és Bulgária is egyre népszerűbb – ismertette Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő az InfoRádióban.
Belföldön egyértelműen a Balaton, valamint egyre több turistavonzó attrakciója miatt Budapest a legnépszerűbb úti cél – kezdte Kiss Róbert Richard, aki szerint a fürdőtelepülések, Eger és Tokaj vidéke is szép számokat fognak hozni, de – a pandémia idején népszerűvé vált – kis panziók az Őrségben, Noszvaj környékén is „trendik” maradtak.
Szintén divatos a kerékpáros turizmus és a horgászat fellegvára, a Tisza-tó, ami rengeteg turistát fog fogadni. Hajdúszoboszló, Debrecen és Sárvár térsége is népszerű lesz a mostani időszakban, ami azért is érdekes, mert a wellness-paradicsomok jellemzően akkor szárnyalnak, amikor nincs szabad tavi lehetőség – jegyezte meg a turisztikai szakértő. Az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője szerint a Velencei-tavi szálláshelyek is szép számokat fognak produlálni a tavalyi kritikus időszak után.
Kiss Róber Richard hozzátette: múlt év október–novemberben még attól lehetett tartani, hogy a „rezsidémon” elviszi a 2023-as szezont, most azonban úgy tűnik, akár a 2019-es év is túlszárnyalható.
A további részletek itt találhatók.