A dr. Halmos Béla emlékére 26. alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok anonim koreográfia versenyére az ország tizenkét pontjáról húsz táncegyüttes érkezett, akik három korcsoportban mérettették meg magukat.
A tánc legnagyobb boglári ünnepe a fesztivál-fogalmazott Mészáros Miklós a megnyitón, majd kiemelte, hogy idén ismét a felújított sportcsarnokban rendezhetik meg a fesztivált – tudósított a sonline.hu.
Bajban ismerszik meg a barát, hisz a zivataros időkben, amikor a felújítás zajlott itt az Urányi János Sport -és Szabadidőközpontban, akkor is a fesztivál mellé állt a város, és helyszínt biztosított a rendezvénynek.
Merczel István a Somogy Megyei Néptáncszövetség elnöke a fesztiválok fesztiváljának nevezte az eseményt, és nosztalgiával emlékezett a 80-as évekre, amikor a kaposvári tanítóképző főiskola tánccsoportjában megismerte Szalai Tündét, aki ma a fesztivál fő koordinátora, a boglári Helyiérték, Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesületének programkoordinátora, a rendezvény főszervezője.
Örülünk a találkozásnak, hogy újra együtt lehet a néptáncosok nagy családja, és az utánpótlás is. Célunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, hisz amellett, hogy versenyeznek, egy jót is mulatnak együtt. Teljesen anonim a verseny, a hét főből álló zsűri, akik közül négyen a szakmát képviselik, hárman pedig olyan egyesületek képviselői, akikkel közösen dolgozunk.
Elsősorban a koreográfiát pontozzák, de a színpadi megjelenés, a stílusosság is fontos szempont-mondta el a szervező. A Gyöngyösről, Pápáról, Kecskemétről, Hódmezővásárhelyről, Győrújbarátról, Bükről, Sopronból, Újvidékről, Biatorbágyról és Budapestről valamint Kaposvárról, Szennáról érkező táncosok és koreográfusok egyöntetűen úgy nyilatkoztak a rendezvényről, hogy az egyik legszínvonalasabb verseny, amelyre egész évben készülnek, és hatalmas ünnep számukra, hogy részt vehetnek a fesztiválon többen visszatérőként, néhányan először.