Balaton-parti zöldág-járást tartottak több helyen a hétvégén (veol.hu)

A néptánc és a folklór kedvelői nagyon sok helyen találkozhattak a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttessel a pünkösdi hétvégén.

Pénteken Badacsonytomajon az Egry József Művelődési Házban D. Fekete József előadásához kapcsolódva, másnap Révfülöpön, a mólón, majd Kővágóörs központjában zöldágaztak a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes lelkes fiataljai. Végül Monoszlón zárták műsorral a szombatot.

Pünkösdvasárnap reggelén aztán Badacsonyban folytatódott a hagyományőrző zöldág-járás. Itt Szabó Csaba, a néptáncegyüttes vezetője köszöntötte a résztvevőket, köztük külön a táncos gyerekeket és szüleiket. A közös fényképezkedés, majd egy közelben lévő májusfa körbetáncolása után indultak Badacsonyból Badacsonytomajra a Római úton a Szent Imre-templomhoz. Az ének, a tánc, a jókedv egy pillanatra sem hiányzott, a zöld ágat pedig gyönyörű népviseletbe öltözött lányok vitték a fiúk kísérete mellett.

A zöldág-járás, vagy zöldág-hordás a húsvéthoz, az ország több területén a pünkösdhöz kapcsolódó népszokás, amely jellemzően a tél elmúlását, a tavasz eljövetelét ünnepli, és régebben az ismerkedéshez, a párválasztáshoz is jó alkalmat szolgáltatott a fiatalok számára.