A Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) igazgatója pár hete levélben fordult az üdülőrégió vezetőihez kérve, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a 92 éves tihanyi intézményre és a Balaton-kutatásra, majd a közelmúltban pályázatot írtak ki a posztjára. A két esemény között nincs összefüggés – értesült a hirbalaton.hu.
A hirbalaton.hu információi szerint az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközponthoz tarozó tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet 30 fős kutatógárdája több okból is aggódik, hogy megmaradhasson az intézmény legalább eddigi önállósága. Egyrészt az MTA-n belüli törekvések, másrészt az MTA függetlenségének megmaradása miatt. (Az MTA kutatóintézeteinek finanszírozása nagyrészt közvetlen állami költségvetési támogatásból történik, a célra szánt források kezelése azonban idén átkerült az MTA-tól az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.)
Az MTA Ökológiai Kutatóközpont honlapján megjelent hirdetmény szerint a kutatóközpont főigazgatója január 25.-i beadási határidővel meghirdette a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatói állását.
G.-Tóth László, a tihanyi intézményt hetedik éve vezető professzor a hirbalaton.hu megkeresésére elmondta, nem eltávolítják posztjáról, hanem idén március végén lejár a megbízási ideje, ezért írtak ki pályázatot a feladatkörére. „Nincs szándékomban visszavonulni. Amennyiben a sürgős határidős feladataim engedik, ismét pályázok a tihanyi kutatóintézet vezetői posztjára” – mondta.