Tervezik az idei programokat Balatonalmádiban (veol.hu)

Nehéz helyzetben vannak a települések kulturális szervezői, hiszen idén is úgy tervezik a városi programokat, hogy csak reménykednek benne, hogy ezeket meg is tarthatják majd.

Trunk Zsuzsa a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár (PKKK) művelődésszervezője így számolt be a veol.hu-nak az idei tervekről:

– Idén teljesen más koncepcióval készülünk az évre, mint korábban. Ezt a járványhelyzet is indokolja, de hiszünk benne, hogy az új modell jobban illik a városhoz, és hosszú távon is fenntartható lesz. Idén már nem lesznek óriási, fesztivál jellegű rendezvényeink, inkább több, kisebb közönségnek szóló kis koncerttel és más programokkal készülünk. Szeretnénk jobban kihasználni a város tereit, hiszen gyönyörű parkjaink, ligeteink, zöldövezeteink vannak. Tavaly már voltak sikeres programjaink itt a Pannónia előtt, a platánfák körüli zöldterületen. Jól sikerült a Szent István parkban tartott augusztus 20-i rendezvény is.

Azt szeretnénk, hogy az idelátogatók Almádiban sétálgatva, több helyen találjanak egy-egy kulturális rendezvényt. Kicsit az utcazenész fesztiválokhoz hasonló hangulatban gondolkodunk, zenész szakmai ajánlások alapján keresünk olyan zenészeket, kis zenekarokat, akik megfelelő színvonalon tudnak zenével megtölteni egy- egy teret. Sokféle stílus lesz, de igényes, színvonalas produkciók. Nagyon jók a tapasztalataink, mindenki elfogadja ezt a helyzetet és úgy tudunk szerződéseket kötni, hogy csak terveink vannak, az, hogy ebből mi valósulhat meg, még bizonytalan.

Balatonalmádiban idén megújulhat a strandkönyvtár. A szakemberek komplex turisztikai szolgáltatás elindításában gondolkodnak. A megújult helyszínen nem csak kölcsönözni lehet majd, de lesznek programok, és információval, turisztikai ajánlatokkal is segítik majd a betérőket.

Fábiánné Sáray Anna, a PKKK igazgatója így fogalmazott:

– Biztosak vagyunk benne, hogy előbb- utóbb megindul az emberáradat a Balaton-partra, de erre nem szeretnénk ráépíteni még egy nagy eseményt is, hatalmas tömeggel. A járvány miatt mindenki megtanulta, hogy nem biztos, hogy a nagy tömeg jó. Aki mégis ilyen rendezvényen szeretne részt venni, az a környékünkön talál majd ilyet is. Néhány nagy rendezvényünk azért lesz, hiszen biztosan lesz Klassz a Parton, szabadtéri komolyzenei koncertekkel, és bízunk benne, hogy július végén megtarthatjuk a Pannónia Nemzetközi sakkversenyt, aminek a PKKK otthont. Nem csak zenében gondolkodunk, terveztünk rendszeres sportprogramot a zöldben, például rendszeresen lesz jóga a parkban. Házon belül szeretnénk a tavaly elmaradt kiállításokat pótolni, házon kívül pedig szeretnénk a Pannónia kiállításaitól, képzőművészeti kínálatától elvonatkoztatni. A helyi képzőművészek bevonásával szervezünk tárlatvezetéseket a Vasút Art aluljáróban, vagy az Európa szoborparkban.

Fábiánné Sáray Anna és Trunk Zsuzsa tervezik az idei programokat, és bíznak benne, hogy ezek meg is valósulnak majd Fotó: Sági Ági
A tárlatvezetések csatlakoznának az évek óta sikerrel zajló városi templom- és villasétákhoz, melyeken szakvezetéssel számos kultúrtörténeti érdekességeket lehet megtudni Balatonalmádiról. Már tavaly is tartottak gyerektáborokat a PKKK szervezésében, ami a város értékeit helyezte központba, ezt idén is folytatni szeretnék.

– Sajnos a pandémia miatt azt érezzük, hogy szétestek a közösségeink. Korábban 23 csoportnak adott otthont az intézmény. Az elmúlt időszakban nem találkozhattak, nem próbálhattak a civiljeink. Ha lehetőség lesz rá, akkor nagyon fontos feladatunk, hogy ezeket a közösségeket segítsük újból összerázódni – fejezte be Trunk Zsuzsa.

A húsvéti programok lebonyolítására már csak halvány remények vannak, de a szakemberek bíznak benne, hogy május elsején már megismételhetik a tavalyelőtti Piknik a parton programot, ahol a civil szervezetek bevonásával szabadtéren, rengeteg jó hangulatú programon vehettek részt a városlakók és a vendégek – írja a veol.hu.