Tengernyi programmal várja a kultúra szerelmeseit a Kultkikötő

A következő hétvégén sem lesz hiány kulturális programokból a Balaton-parton. A Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen és Badacsonyban látható és hallható produkciók közül kiemelkedik a Varsói melódia című darab országos bemutatója, de Balatonföldvárra érkezik Szabó Balázs Bandája, valamint Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje, a Holdjárat is. Az abszurd humor szerelmesei sem maradnak program nélkül: Balatonfenyvesen fellép Dolák-Saly Róbert, de nem feledkeznek meg a családokról sem: szinte minden napra jut egy-egy nívós gyerekprogram is – tájékoztatták a hirbalaton.hu-t a szervezők.

Varsói melódia – ORSZÁGOS BEMUTATÓ – Orlai Produkció

DÁTUM: 2018.07.19. 20.30

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

Van a politika, és van a szerelem. Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz. De volt, hogy volt. Van, hogy van. Milyen kár.

A Kultkikötő soron következő hétvégéje az Orlai Produkció országos bemutatójával indul. Július 19-én először itt láthatja a közönség a Varsói Melódia című darabot. Leonyid Zorin történelmi korszakokon és életszakaszokon átívelő klasszikusában 1968-ban Törőcsik Mari és Sztankay István játszották a főszerepeket, és akkor a mű óriási sikert aratott a nézők körében. A 2018-as előadást Kocsis Gergely rendezi, a főszereplő pedig Tompos Kátya és Adorjáni Bálint lesz.

Dolák-Saly Róbert estje: A beszélő kenguru

DÁTUM: 2018.07.19. 21.00

HELYSZÍN: BALATONFENYVES

Abszurd jelenetek, dalok, diafilmek. A műsorban szerepel a legendás Besenyő család „zsenilis” öregje: Anti bácsi, megjelenik Naftalin Ernő „ötletológus”, aki jó szokása szerint tudományos előadása ürügyén piszkálja a közönséget, és gyakran feltűnik a harsány Leopold-mester, aki legsikeresebb diafilm-vetítéseit közvetíti élőben és halóban, már amennyiben értelmezhető ez utóbbi jelző, mert szerintünk nem. Persze a szerző válogat legnépszerűbb abszurd dalaiból is.

Meghívott „meglepetésvendég” a l’art pour l’art-os PETHŐ ZSOLT, akitől közös jelenetek és dalok előadását reméli a szerző teljes joggal. Zsolt a tervek szerint megszólaltatja a mára már igencsak elszemtelenedett Pandacsöki Boborjánt is, aki minden lehetőséget megragad, hogy a címadó jelenetben felrúgja az eredeti műsortervet.

Szabó Balázs Bandája

DÁTUM: 2018.07.20. 20.30

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

A Kultkikötő soron következő hétvégéjének legjobban várt produkciója a Szabó Balázs Bandája koncert. A dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik – és milyen jól teszi! Miközben gyerekkori álmát váltja valóra (hogy egyszer saját zenekara legyen), rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek. A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája július 20-án a Kultkikötőben is fellép. A zenekar állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak, az elmúlt években számos teltházas koncertet adtak Magyarországon és külföldön. Ez minden bizonnyal a Kultkikötőben is így lesz, ahol felcsendülnek majd az eddig megjelent albumok legismertebb dalai, köztük a Bájoló, és a Hétköznapi.

Az oroszlán télen – Orlai Produkció

DÁTUM: 2018.07.21. 20.30

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

Plantagenet Henrik, a nagy angol király hatalmas birodalmat épített, melyhez elfoglalta Franciaország nagy részét is. Karácsonyra összehívja családját, hogy rendelkezzen az ország jövőjéről. Összecsapásaik, a hatalomért folytatott harcuk, egymást kijátszására tett folyamatos kísérleteik vérre menően szellemes helyzeteket teremtenek, melyek egytől egyig a képzelet művei. A szerző szavaival: “Sokat olvastam ezekről az emberekről, alaposan tanulmányoztam az életüket, és elképzeltem, mit érezhettek, gondolhattak, mondhattak, mit akarhattak az élettől. De hogy valójában kik voltak, azt sohasem fogjuk megtudni.” A darab nagy sikereket arat világszerte a színpadokon, kitűnő filmváltozatában pedig Peter O’Toole és Katharine Hepburn játszotta a főszerepeket. A Kultkikötőben július 21-én látható Orlai Produkcióban pedig Gálffi László, Hernádi Judit és Schruff Milán alakítják a főbb szerepeket.

Holdjárat – Tompos Kátya

DÁTUM: 2018.07.21. 21.00

HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

Hrutka Róbert (gitár) és Kalmus Felicián (cselló)

A Holdjárat misztikus utazás, melynek a végén felkavaró vagy épp megnyugtató, összeolvasztó vagy szétválasztó, múlhatatlan vagy illékony szerelmek várnak ránk. Ehhez az újabb utazáshoz Kátya ismét Hrutka Róbertet kérte fel útitársnak. Azonban ezúttal már nem a Kátya számára kedves dalokat dolgoztak át közösen, ahogyan a Keresztül Európán album esetében tették: az új lemezre 10 vadonatúj dal született. A dalok szövegét szinte minden esetben Tompos Kátya írta. A bensőséges, helyenként elgondolkodtató, helyenként vicces, de mélyen a lelkéből fakadó történeteket mind-mind az élet ihlette. Valamennyi vers egy darab a színésznő lelkéből, ablak a világára. A Holdjárat koncert műsorában természetesen az új album dalai mellett a régi kedvencek is helyet kaptak.

Halpern és Johnson – Gólem Színház

DÁTUM: 2018.07.20. 21.00

HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi; hajdanán kétkezi munkásként dolgozott, jó ideje azonban saját vállalkozását irányítja. (A cége kartondobozokat gyárt.)

Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, választékos modorú úr; mielőtt nyugdíjba vonult, okleveles könyvvizsgálóként dolgozott. (Véletlenül sem mondaná, hogy könyvelő.) A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak…

Ahogy kezdik megismerni egymást, régi titkok, ötven éven át elhallgatott hazugságok kerülnek felszínre. Halpernnek és Johnsonnak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk. Székhelyi József és Trokán Péter (a 2017-es Vidor Fesztiválon a legjobb férfi alakításáért járó Arlecchino-díjjal jutalmazott) előadása július 20-án a balatonboglári Kultkikötőben is látható lesz.

GYEREKPROGRAMOK A KULTKIKÖTŐBEN

Gyerekszínházi előadások – Balatonföldvár

Júl.21. (szombat) 11.00 Mimóka – Méhes Csaba

Júl. 22. (vasárnap) 11.00 Szegény ember és a róka – Nyáry Bábszínház

Gyerekszínházi előadások – BADACSONY:

Júl. 18. (szerda) 18:00 Lali, a lila ló – Eszményi Viktória és Heilig Gábor

Gyerekszínházi előadások – BALATONFENYVES:

Júl. 17. (kedd) 11:00 A kerek kő – Nyáry Bábszínház

Júl. 18. (szerda) 11:00 Danny mesél: The Gingerbread man

Júl. 20. (péntek) 11:00 Mimóka – Méhes Csaba

Júl.21. (szombat) 11.00 Szegény ember és a róka – Nyáry Bábszínház

Gyerekszínházi előadások – BALATONBOGLÁR:

Júl. 20. (péntek) 11:00 Szegény ember és a róka – Nyáry Bábszínház

Júl. 22. (vasárnap) 11.00 Mimóka – Méhes Csaba

Kertmozi a Kultkikötőben

A színházi előadások, a koncertek és a gyerekprogramok mellett a filmművészet szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a Kultkikötőben: 2018. június 24-től augusztus 12-ig minden vasárnap 21:00 órakor könnyed, nyár-esti kultfilmekkel várják a közönséget Balatonbogláron. Időpontok: júl. 22., 29. és aug. 5., 12. (kezdés: 21:00 órakor). A Kultkikötő KertMoziban olyan klasszikus filmeket vetítünk, mint a Whiplash, a Vademberek hajszája, a The Brothers Bloom, a Lopott szépség, vagy az Ave, Cézár. A belépés ingyenes.

Helyszín: Kultkikötő – Balatonboglár