Teadélután a polgármesterrel Alsóörsön

A közvilágítás fejlesztése, bölcsődekorszerűsítés, járdaépítés és parkoló létesítése is szerepel Alsóörs jövő évi programjában. Tervben van az amfiteátrum átépítése és új funkciókkal való ellátása. A kerékpárútra viszont még várni kell – mondta el Hebling Zsolt polgármester a legutóbbi lakossági fórumon.

Évente két alkalommal hívja a településvezető kötetlen beszélgetésre az alsóörsieket és az üdülő-tulajdonosokat, hogy tájékoztasson az elvégzett feladatokról és meghallgassa a véleményeket.

A polgármesteri beszámolóból kiderült, hogy az elmúlt évben jól működtek a község intézményei. Az óvodában – köszönhetően a gyermeklétszám növekedésének – lehetőség nyílt a harmadik csoport megalakítására. Az Endrődi iskolában százhuszonnyolc diák folytat tanulmányokat. Százhat fő veszi igénybe az étkeztetést, sokan  szociális- és más formában.  Szó esett arról, hogy arról is, hogy a település működtetéséért felelős szervezet feladatok sorát oldotta meg az idén, köztük az óriásnapernyők és napelemes lámpák telepítését, a pihenőház és a gazdasági udvar átépítését, a temető kerítésének kiépítését. Elhangzott, hogy a civil közösségekkel jó a kapcsolata, úgyszintén jó viszonyt ápol az önkormányzat az egyházakkal és az értékteremtő alkotóközösségekkel is.

A település pénzügyi helyzetéről Hebling Zsolt elmondta, hogy százmillió forint feletti tartalékkal rendelkezik a község. 2016-ban sikerült minden előirányzott pénzügyi tervet túlteljesíteni: ez 6–7 millió forint adó- és 45 millió forint feletti idegenforgalmi adóbevételt jelent a kedvezőtlen időjárás ellenére. Ehhez hozzájárul a takarékos gazdálkodás, a versenyeztetés.

A teadélután egy megszokott eleme a filmvetítés, amely képekben mutatta meg a település fejlődését, felidézi a a közélet eseményeit, a kulturális élet színes momentumait.

A fórumon a helyi körzeti megbízott tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a település közbiztonsága jónak mondható. Bár a községben is történtek bűncselekmények, ezek nem voltak súlyosak, bűnmegelőzés szempontjából enyhén fertőzött a település. A szabálysértések zöme közlekedési vonatkozású, jellemzően gyorshajtás. Szó volt a megoldás lehetőségéről, traffipax, jelzőtáblák és más konkrét elképzelések formájában. Bár huszonhárom térfigyelő kamera működik Alsóörs területén, bővíteni fogják a hálózatot, különösen a kivezető utak mentén.

A lakossági kérdésekre adott polgármesteri válaszokból kiderült, hogy a tervezett  tájház létrehozásához a település már megvásárolta az ingatlant. A több funkciót betöltő komplexum százmillió forintos norvégalapú fejlesztésből valósulhat meg akkor, ha a jelenleg fennálló vitás kérdések eldőlnek.

(11:20)