Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, folytatva az elmúlt évek gyakorlatát, kötetlen beszélgetésre hívta község lakosságát, üdülőtulajdonosait és valamennyi olyan érdeklődőt, aki fontosnak tartja, hogy tájékozott legyen a közéletben és észrevételeivel segítse annak optimális alakítását.
Hebling Zsolt ismertette az elmúlt egy évben történteket, majd beszélt a jövőbeli tervekről. A szóbeli tájékoztatót fényképekkel tette szemléletesebbé, melyek a település célkitűzéseit igazolták vissza: Alsóörs váljék olyan élhető településsé, ahol a lakosság és vendégeink egyaránt jól érzik magukat és megtalálják számításukat. A fotók felidézték a tíz községrészben megvalósult jelentős mértékű fejlesztéseket, az elnyert pályázatok nyomán megvalósult járdaépítéseket, bölcsőderekonstrukciót, a Szépkilátó megépítését, a strand komfortfokozatának további emelését, a kulturális élet eseményeit, a civilszervezetek munkáját, a fesztiválsikereket – olvasható a település honlapján.
A 2019-es tervekről szólva szóba került a Merse térkövezése, útépítés a lakóközösségek összefogásával, játszóterek kialakítása. Elnyert pályázat teszi lehetővé, hogy megvalósuljon a Varázserdő projekt és megépüljön az Alsóörs – Veszprém kerékpárút, valamint előrelépés történjék a tájház ügyében. Átalakításra kerül az óvoda konyhája, mobil térelválasztót kap a sportcsarnok. A munkát új szállítójármű beszerzése segíti. Folytatódik a könyvkiadás. A helyi építési szabályzat módosításával kapcsolatban több fórum várható. Az a cél, hogy Alsóörs egy kétezer fős, emberléptékű, falusias légkörű, barátságos hely maradjon.
A polgármesteri beszámolót kötetlen beszélgetés követte. Több észrevétel hangzott el a stranddal kapcsolatban. A gyermekpancsoló népszerű, éppen ezért zsúfolt, drága a belépő és nem teszi lehetővé a ki – bejárást. Sok a hínár, uszadék a vízen, a padok száma viszont kevés, hiányzik a sorompó melletti játszótér – mondták a hozzászólók. A felmerült kérdésekre Hebling Zsolt, Ferenczy Gábor alpolgármester, Báró Béla jegyző és Pandur Ferenc, a TEMÜSZ vezetője válaszolt. A válaszokból kiderült, hogy a gyermekpancsoló vörösfenyő cölöpei felújításra szorulnak, a mederhomokozás szerepelni fog a jövő évi költségvetésben. A strand az idényt kivéve olyan közpark szerepét tölti be, ahol játszóterek vannak, a belépő árfekvése pedig a többi fürdőhelyhez viszonyítva kedvező. Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a jegy árát tekintve többféle alternatíva létezik különféle bérletek formájában. Szó volt a nyári parkolási gondokról. Erre megoldást jelentene a vasúti sínek melletti terület, ahol a palacsintafesztivál idején 500 gépkocsi parkolt. Az önkormányzat a MÁV ígéretét bírja ennek realizálására. Szó volt még a tervezett kerékpárút nyomvonaláról, napelemes lámpák és két nyilvános illemhely telepítéséről a faluközpontban.