Márciusban a TASTE Balaton fesztivállal indul a tavasz a Balatonon. A rendezvény március 7-16 között, 25 fő helyszínen és további kiegészítő helyszíneken zajlik majd. A szervezők idén, második alkalommal még színesebb programokkal készülnek: lesz vacsoraszínház, gasztrotúra, gasztroszauna, koktélkóstoló, zenés szabadtéri brunch, képzőművészeti kiállítás, BBQ és steak workshop – áll a szervezők közleményében. „Több étterem konyhájába is beállhatunk egy napra főzni, de megtanulhatunk süteményt sütni, beleshetünk a kombucha, vagy a kerámia készítés titkaiba, és akár elektromos bringára pattanva is fedezhetjük fel a régiót” – írják. Bővebben…
Princzinger Péter: nő az érdeklődés az őszi és a tavaszi Balaton iránt (turizmus.com)
A Balaton turisztikai forgalma némileg eltér a korábbi mintától. Míg korábban a teljes vendégéjszaka-számnak mintegy a 65-66 százaléka esett a nyári hónapokra, most ez az arány inkább 60-61 százalék, miközben mind a vendég-, mind a vendégéjszakaszám növekedést mutat. Ami a vendégek és a vendégéjszakák hónapok közötti megoszlását illeti, 2024-ben a megszokottnál kicsivel gyengébb volt az április és a szeptember, a novemberi, decemberi számok a 2023-as ugyanezen időszak adataival nagyságrendileg hasonlóan alakultak, míg a megszokottnál erősebb hónapok voltak a február, a március, a május, valamint az október. Ez azt jelenti, hogy nő az érdeklődés az őszi és a tavaszi Balaton iránt – véli a VisitBalaton365 ügyvezetője.
Lovasi, Dragomán, Thuróczy: zenészek, írók és színészek is belefolynak a tavaszi balatoni gasztrofesztiválba (24.hu)
Tavasz elején ismét megrendezik a tó körül zajló TASTE Balaton gasztrofesztivált, amely során tíz napon át 24 étterem és pékség készül extra menükkel, programokkal, workshopokkal és kiállításokkal. A kínálatnak számos irodalmi, színházi és zenész vendég is része: a balatonszepezdi Villa Chez les Amis-ban Kepes Andrással, Mácsai Pállal és Nyáry Krisztiánnal is beszélgetnek egy-egy este – írja a 24.hu.
Így alakulhat a 2025-ös balatoni fesztiváltérkép (welovebalaton.hu)
Augusztus 22. és 24. között ismét Halápra érkezik a KRÁTER, de lesz Művészetek Völgye és STRAND fesztivál, valamint megtartják az egyéb népszerű eseményeket, melyeknek már a jövő évi időpontja is ismert.
Taste Balaton – új gasztrokulturális rendezvény márciusban (index.hu)
Tíz nap alatt 26 helyszínen közel 100 programot élvezhetnek azok, akik részt vesznek 2024. március 8–17. között a Taste Balaton fesztiválon. Az újonnan induló gasztronómiai és kulturális rendezvényen workshopok, vacsoraszínház, kulináris túra, irodalmi est, koncertvacsora, kiállítás és exkluzív degusztációs menüsorok várják a látogatókat.
Csapody Balázs: a Taste Balaton minden programja egyszeri és megismételhetetlen (turizmus.com)
Rendhagyó és az elképzelések szerint hagyományteremtő fesztivál zajlik a Balaton körül március 8–17. között. A régió legjobb éttermeit, borászatait összefogó Taste Balaton gasztro- és kulturális fesztiválról az ötletgazdával, Csapody Balázzsal, a Kistücsök Food & Room tulajdonosával beszélgetett a turizmus.com munkatársa.
Bővebben…
Jövő tavasszal érkezik Balaton legkerekebb gasztrofesztiválja
Gasztrotúra színészekkel, séfpárbaj kortárs írókkal, koncertvacsora, étteremszínház, hétvégi brunch balatoni termelőkkel, olasz és szlovén vendégéttermek, népzene és pezsgőzés a szőlőben, könyvbemutató, filmvetítés, felolvasóest, kiállítások, workshopok és exkluzív degusztációs menük. Ez mind együtt a 10 napos TASTE BALATON fesztivál közel 100 programmal, amit először rendeznek meg 2024 tavaszán a tó legjobb éttermeinek részvételével.