Lakosságarányosan a top öt legtöbb szemetet termelő település közül négy Somogy vármegyében található – tudta meg a Pénzcentrum. Ráadásul mind a négy nyáron közkedvelt úti célnak számít a Balaton partján. A legtöbb szemetet előállító települések között van Balatonmáriafürdő, Zamárdi, továbbá Balatonakarattya és Balatonfenyves. Ezzel szemben Kusbucsán, Nemessándorházán vagy Búcsúszentlászlón alig szállítanak el szemetet az ottaniaktól.
Siófok frekventált helyein már naponta háromszor kell a szemeteseket üríteni (siofok.hu)
Siófokon a köztéri szemetesek kicsinek bizonyulnak egy-egy forgalmasabb nyári hétvégén a város frekventált helyein: strandokon, a Jókai parkban, a Petőfi sétányon, a Fő téren, vagy a Rózsaparkban. Körülöttük néha hegyekben áll az odaömlesztett szemét. Eddig nyáron naponta kétszer történt meg az edényzetek ürítése, amit a napokban háromra emeltek egyes helyeken augusztus végéig – írja a siofok.hu. „A városnak ez kemény próbatétel és pluszkiadás” – fogalmazott a polgármester.
Siófoki abszurd: egy kuka, két szemétdíj (nepszava.hu)
Két cég is sorban áll az aktuális szemétszállítási díjért – panaszolják siófoki cégek, közületek. Melyiknek fizessünk? – kérdik. Ez az abszurd helyzet is a hazai szemétfronton végrehajtott államosítás egyik következménye – a nepszava.hu közlése szerint.