Siófok frekventált helyein már naponta háromszor kell a szemeteseket üríteni (siofok.hu)

Siófokon a köztéri szemetesek kicsinek bizonyulnak egy-egy forgalmasabb nyári hétvégén a város frekventált helyein: strandokon, a Jókai parkban, a Petőfi sétányon, a Fő téren, vagy a Rózsaparkban. Körülöttük néha hegyekben áll az odaömlesztett szemét. Eddig nyáron naponta kétszer történt meg az edényzetek ürítése, amit a napokban háromra emeltek egyes helyeken augusztus végéig – írja a siofok.hu. „A városnak ez kemény próbatétel és pluszkiadás” – fogalmazott a polgármester.

 

Dr. Lengyel Róbert polgármestertől tájékoztatása szerint a szemetesek gyors telítődését némely vendéglátó helyről származó hulladék is „segíti”, illetve az ezeken a helyeken vásárolt papírdobozos ételek maradványai.

A városnak mindez kemény próbatételt és pluszkiadást jelent, ráadásul a régebben ilyen feladatokra kapott állami támogatás is eltűnt mára a rendszerből. A városvezető a napi háromszori ürítés mellett nagy kapacitású gyűjtőkonténerek kihelyezését is kérte (a pluszköltséget természetesen az önkormányzat állja), s azt is, hogy munkatársai a szeméthalmok egy részét „kitermelő” éttermek tulajdonosait is próbálják meg bevonni a költségek viselésbe.