A Szigligeti Süllőfesztivál elmaradt, de helyette ma is tart a MiniSüllő gasztro- és bornapok

Mint arról korábban hírt adtunk, a védettségi kártya kötelezővé tétele miatt elmaradt a mostani hétvégére tervezett hagyományos Szigligeti Süllőfesztivál, azonban nem maradt program nélkül a kedvelt észak-balatoni település. A Szigliget Várudvar újranyitotta kapuit erre a hétvégére, programokkal és halas ételekkel várva a vendégeket tizenegy különböző helyszínen. Az első alkalommal megrendezett MiniSüllő gasztro- és bornapok ma délutánig tart – derül ki a programturizmus.hu tájékoztatásából.

Bővebben…

Ősszel sem pihen a Balaton (vitorlazzitthon.hu)

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy nagy szükség van az őszi rendezvényekre a Balaton körül. Ezekben a hetekben folyamatosak a borkultúrához, a murcihoz, vagy éppen a szürethez kötődő rendezvények, mellettük pedig megtartják az olyan hagyományos ünnepeket is, mint például a Szigligeti Süllőfesztivált. A helyiek közül többen talán már egy kis nyugalomra vágynak, éppen ezért kell megtalálni az egyensúlyt a rendezvények és a települések befogadóképessége között.

Bővebben…