Imádták Zamárdit és a Balatont a Red Bull Air Race pilótái

Nemcsak a pilóták, hanem számos szervező, de még a verseny kommentátora, Szujó Zoltán is odáig volt Zamárdiért, ahol első, de egyben utolsó alkalommal rendeztek Red Bull Air Race Világbajnokságot – derült ki a nyilatkozatokból. A város polgármestere, Csákovics Gyula nagyon örült az eseménynek és a vele járó hírverésnek, amellyel Zamárdi egy héttel a Balaton Sound után ismét ország-világ előtt bemutatkozhatott.

Bővebben…

Balatoni légicsata borzolta a hullámokat

Az ausztrál Matt Hall nem várt győzelmével zárult a Red Bull Air Race magyarországi futama vasárnap a Balatonon. A második helyen a brit Ben Murphy végzett, aki versenyzői karrierjének első dobogós helyét is bezsebelte, a pódium harmadik fokára pedig a kanadai Pete McLeod állhatott fel. Eközben a japán Joshide Muroja korai kiesésének köszönhetően a címvédő cseh Martin Šonka az összesített pontverseny élére került úgy is, hogy a négyes döntőben elkaszált egy pilont – írta közleményében a Red Bull Air Race.

(Fotó: Red Bull Air Race)

Bővebben…