Keresik az Év halát

A Magyar Haltani Társaság folytatva a hagyományokat, a 2020-as évre is meghirdeti AZ ÉV HALA választást. A kitüntető címre ezúttal is három halfajt, a csukát, a süllőt és a német bucót javasolták, közülük a nyertes természetesen az lesz, amelyik a társaság tagjaitól, és minden, határainkon innen és túl lakó, halakat ismerő, halakat szerető érdeklődőtől a legtöbb szavazatot kapja 2019. december 31. déli 12 óráig. A jelölési elveknek megfelelően mindhárom faj őshonos a hazai vizekben, továbbá van közöttük védett és fogható faj is.

Bővebben…

Fazekas: halgazdálkodásra évente mintegy 514 millió forint fordítható (MTI)

Az új halgazdálkodási törvény 2014-től biztosítja és szabályozza a horgászatból és halgazdálkodásból származó állami bevételek felhasználását; ennek köszönhetően Magyarország költségvetésében évente mintegy 514 millió forint áll az ágazat rendelkezésére – közölte a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten egy szakmai konferencián. Bővebben…