Eltűnt az állami tulajdonban lévő közhasználatú szárazföld a Club Aliga új kikötőjében

„A Club Aliga állami tulajdonú kikötőjének északi oldala szárazföldi parti belterületi teleknek minősül, függetlenül attól, hogy a telek alakzata, elhelyezkedése, jellege móló. Ez egy 100 méter hosszú, 15 méter széles közterület, amely egyben a 2018. évi CXXXIX. törvény 2/3. melléklete szerint térségi jelentőségű közforgalmú nagyhajó kikötőnek számít, továbbá parti sétány, rajta négy darab 40 év körülinek becsült egészséges platánfa állt. A Club Aliga kikötő 2022-ben elindult felújítása során a fákat kivágták, a közterületet a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. (PRO-MOT) elbontatta, helyette 3,4 méter széles mólót épített, melyet kapuval lezárt a köz elől” – áll az Aligai Fürdőegyesület (AFE) közleményében. 

Bővebben…

Folytatódik a bódésor-csata Balatonföldváron – a bíróság nem engedte kisajátítani a kikötő üzleteit (24.hu)

A balatonföldvári BAHART-kikötő bejáratánál 1985 óta több üzlet üzemel. Némelyik fagyit árul, máshol ebédelni lehet.  Holovits Huba polgármester fejleszteni szeretné a kikötőt, erre és a közérdekre hivatkozva eltüntetné a büfésort. A város önkormányzata a Somogy Megyei Kormányhivatallal közösen kisajátítási eljárást kezdeményezett, ugyanakkor a Pécsi Törvényszék szerint a kisajátítási eljárás kezdeményezését megelőző önkormányzati és kormányhivatali eljárás is szabálytalan volt – írja a 24.hu

Bővebben…

Komplex víziturisztikai megállópont és szabadidőközpont épül Balatonfüreden

A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak Kenu Szövetség és Balatonfüred Önkormányzata közös beruházásában komplex vitorlás és kajak-kenu megállópontot hoznak létre Balatonfüreden, a Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu melletti területen. A központ célja a balatoni vízisportok minden érdeklődő számára elérhetővé tétele, valamint a balatoni vízitúrázás népszerűsítése. Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ ünnepélyes alapkőletételére 2021. december 8-án kerül sor Balatonfüreden.

(Fotó: Vitorlázz Itthon)

Bővebben…

Mérföldkőhöz érkezett a balatonvilágosi üdülőkomplexum fejlesztése

A Dél-Balaton kapujában Balatonvilágoson épül fel az egész évben nyitva tartó Aligaliget üdülő- és lakó komplexum. A korábban Club Aliga néven ismert 47 hektáros terület rövidesen visszakapcsolódhat a hazai idegenforgalom vérkeringésébe a PRO-MOT Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. több mint 30 milliárd forintos fejlesztése által – az Appeninn Holding közleménye szerint.

Bővebben…

Felügyeleti vizsgálat indul a Balatonföldvárra tervezett kikötő ügyében

Felügyeleti vizsgálat indul a Balatonföldvárra tervezett kikötő ügyében, amelynek célja a beruházással kapcsolatos kérdések tisztázása – közölte az ügyben a Miniszterelnökséghez fordult Witzmann Mihály országgyűlési képviselő kedden a közösségi oldalán. (Itt írtunk arról korábban, miért megosztó a földvári kikötőterv.)

Bővebben…

A támogatott balatoni kikötőfejlesztések új mólói megnyílnak mindenki előtt?

A balatonkenesei és a többi, egyre szaporodó kikötőfejlesztések okán a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) megkérdezte a hirbalaton.hu, hogy a célra szánt 4,5 milliárd forintos keretből hányan nyertek támogatást, hol tartanak a megvalósítások, és a kikötőfejlesztések mindegyiknél megvalósult-e a bárki számára megközelíthető móló? A pályázati kiírásokban szabadkikötő kialakításokra lehetett támogatást nyerni, sétányszerű, akadálymentes móló-kiépítésekkel (ld. fotó).

Bővebben…

Nem szűnik meg, sőt ingyenes lesz a strand Balatonföldváron (sonline.hu)

A Nyugati Strand a kikötő megépítésével ingyenessé válik és lebontják a kerítést is, így a jövőben is bárki lejuthat a Balaton-partra. Ráadásul egy új, szebb. modernebb városközpont jön létre – közölte Holovits Huba Balatonföldvár polgármestere, az egyik ellenzéki képviselő minapi sajtótájékoztatón tett állításaira reagálva. ( A tiltakozók közben már bírósághoz fordultak.)

Bővebben…