Megjelent a Magyar Közlönyben a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet (BATÉK, Vízparti Terv). Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerint az új, szigorúbb szabályozás a tó természeti szépségének és ökológiai egyensúlyának megőrzését, valamint a közhasználatú területek védelmét szolgálja. Ám a Balatoni KaPoCS – CSPK Egyesület szerint Csopakon egyes kiemelten fontos esetekben épp ellenkező a helyzet – írja az epiteszforum.hu.
Így fejleszthető Siófok hajóállomása és teremthető meg a város vízi kapuja (Építész Fórum)
A siófoki kikötő ikonikus helyszíne a Balaton régiójának, ám az évek során infrastruktúrája és környezete elavult, csökkent a hajózás iránti érdeklődés. Az Oláh Zsófia diplomamunkájában megjelenő fejlesztési koncepció alapja a modernizáció, miközben a kikötő újra méltó központi szerepet kap a város életében.
(Forrás: Építész Fórum)
Ismét megszólalt a hajóállomás területének árverése kapcsán Csopak polgármestere
A Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) által árverésre bocsátott csopaki hajóállomáson a helyi önkormányzat övezeti módosítást nem tervez, sőt kifejezetten ragaszkodik az előírások betartásához. Céljuk a terület megóvása, és annak biztosítása, hogy bárki szabadon lemehessen a Balaton partjára – közölte a polgármester.