Két emléktáblával is gazdagodott Becehegy az elmúlt hétvégén. Castelli Árpád 1943-ban tervezte és építette meg a vasúti megállót. Az ünnepségen rokonai is részt vettek.
Emléktábla hirdeti az egykori Szendrey iskolát (tvkeszthely.hu)
Emléktáblát avattak az egykori Szendrey Júlia Általános Iskola tiszteletére. A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola 45 évig viselte Petőfi szerelmének nevét. Az egykori tanárok és tanulók másodszorra szerveztek találkozót.
Nívós vízügyi építészeti elismerés a Siófoki Szennyvíztisztító Telepnek
Lampl Hugó-emléktáblát avattak kedden a Siófoki Szennyvíztisztító Telepen. A rangos szakmai elismerést a tervezésért, a kivitelezésért és a szakmai irányításért kapta a belügyminisztertől a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. létesítménye az állami ünnepen. Lampl Hugó Emlékplakettben részesült a tervező és a kivitelező cég egy-egy képviselője, az üzemeltető DRV Zrt. fejlesztési főmérnöke pedig az emléktábla mellett elismerő oklevelet vehetett át. Bővebben…