A Balaton-parti település május 31-én ünnepelte fennállásának 814. évfordulóját. Balatonboglár Város Napja egész napos programokkal várta az érdeklődőket. A rendezvénysorozat a Varga Béla Művelődési Házban vette kezdetét, ahol egy ünnepi képviselő-testületi ülésen átadták a kitüntetéseket.
Idén is a Betlehem városaként tartja téli ünnepeit Vörs (InfoRégió)
Az adventi ünnepkör idén is a sokéves hagyomány szerint, a már Európa-hírűvé vált betlehemi kapunyitással indul Vörsön.
Advent minden vasárnapján 14 órakor szentmise kezdődik, Ungvárszki Imre plébános vendégeként meghívott celebránsokkal, a liturgiákat követően a templomban a helyi bábtáncoltató csoport ad műsort.
Balatongyörök leköszönő polgármestere több díjban is részesült (zaol.hu)
Balatoni Mozaik – Beszélgetés Balatongyörök polgármesterével (tvkeszthely.hu)
Fejlesztések, turizmus, szabadidő, rendezvények, közösségek. A Keszthelyi TV műsorában a tó menti és háttértelepülések, önkormányzatok, gazdálkodó és civil szervezetek „háza táját” járja körbe megmutatva, mivel várják az itt lakókat és a térségbe érkezőket. A legutóbbi adásban Biró Róbert polgármesterrel beszélgettek az elmúlt években elért eredményekről.
Nyugat-Balaton – így értékelnek a polgármesterek (zaol.hu)
A zalai 2-es számú választókerületben lévő települések között voltak olyanok, amelyekben nem volt kérdés a végeredmény. Gyenesdiáson például egy polgármester – s pont annyi képviselőjelölt indult, amennyien bejuthatnak a testületbe.
A minőségi turizmusra alapoz Balatongyörök – ezek a jövő a fejlesztési tervei (Zalai Napló)
Balatongyörök község többszörös, nemzetközi díjakkal (Entente Florale Europe) is elismert virágos település, ahol a zajos tömegturizmus helyett a minőségi turizmusra helyezik a hangsúlyt a programok, szolgáltatások és szállások tekintetében egyaránt.
Iszapkotrás, gyermekorvosi ügyelet, települések helyi építési rendelete – ülésezett a Kistérségi Tanács (TV Keszthely)
Az iszapkotrás, a gyermekorvosi ügyelet visszaállítása és a települések helyi építési rendelete is téma volt a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás csütörtöki soros ülésén. Gál Lajos levezető elnök beszámolt a Balaton Fejlesztési Tanács iszapkotrással kapcsolatos álláspontjáról, a gyermekügyelet kérdésében pedig kérte a polgármesterek összefogását.
Balatongyörök környezetbarát technológiát választott a beruházáshoz (zaol.hu)
Befejeződött Balatongyörökön a Temető utca újabb szakaszának felújítása, amelyre az önkormányzat a Top+ programban nyert 40,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
Folytatódik a balatoni bringakörút felújítása (MTI)
Balatonudvari és Vonyarcvashegy között, összesen 10,5 kilométernyi szakaszon folytatódik a balatoni bringakörút felújítása – jelentette be csütörtökön Balatongyörökön az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára.
Raksányi Gellért utcát avattak Balatongyörökön (TV Keszthely)
Raksányi Gellértről neveztek el utcát Balatongyörökön. A művészvilágban „Kutyuként” ismert színművész második otthonaként tekintett a zalai községre, végső nyughelye is itt van. Az ünnepélyes avatáson egykori barátai emlékeztek meg a Szomszédok című sorozat Kutya uráról.