Balatongyörök környezetbarát technológiát választott a beruházáshoz (zaol.hu)

Befejeződött Balatongyörökön a Temető utca újabb szakaszának felújítása, amelyre az önkormányzat a Top+ programban nyert 40,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

A Balaton-parti község tavaly áprilisban nyújtotta be pályázatát, amely sikeres volt: a munkákhoz szükséges forrást a kormány és az Európai Unió teljes egészében biztosította. Ennek köszönhetően a Temető utcában most 300 méteren újult meg az útburkolat – írja a zaol.hu.

A községi temető melletti, a 71-es főúttal párhuzamos szakasz alternatív útvonalként szolgál Balatongyörök és Vonyarcvashegy között. Azon településrészt lehet rajta megközelíteni, amely a vármegyehatárhoz legközelebb eső Balaton-parti község legdinamikusabban fejlődő része. Itt rengeteg új lakóház épül.

Az önkormányzat közölte: az út a kátyúk és a betöredezett útszél miatt már balesetveszélyes volt, az útalap megerősítése és az új aszfaltréteg leterítése, továbbá a padkaépítés közlekedésbiztonsági célokat is szolgált.

A munkálatok során az út teljes, öt méteres szélességében, úgynevezett hideg remix technológiával alapot készítettek a kivitelezők, amelyre kiegyenlítő és kopóréteg került. A helyhatóság nemcsak a kivitelezésre nyert támogatást, hanem a kapcsolódó kiadásokra, vagyis a tervezésre, a műszaki ellenőrzésre és a projektmenedzsmentre is.

A felújítással ezen a szakaszon javult a közlekedésbiztonság és nőtt a közlekedési komfort, ezáltal tovább javult a belterületi útminőség Balatongyörökön – fogalmazott  Biró Róbert polgármester, hozzátéve: a hideg remix eljárás lényege, hogy a régi útalapot nem kell kitermelni és elszállítani, hanem a meglévő pályaszerkezet anyagát, a szükséges javító- és kötőanyagokkal együtt egy speciális gép segítségéével a helyszínen átkeverik, elterítik és tömörítik.

Emiatt ez kimondottan környezetbarát útfelújítási eljárás, ráadásul így jó teherbírású, kedvezőbb összetételű alapréteg állítható elő – tette hozzá a polgármester.