Tábor Fesztivál: a FISH! és a Road is születésnapot ünnepel Alsóörsön (likebalaton.hu)

A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is fellép a Tábor Fesztiválon 2024-ben – írja a likebalaton.hu.

A Tábor Fesztivál az a hely, ahol a nagy számok törvénye alapján – tavaly például nem kevesebb mint 36 zenekar állt színpadon – mindig van ok az ünneplésre, az idei év pedig végképp nem maradhat majd koccintások nélkül. Ugyanis 2024 a hazai rocktörténelemben a negyedszázadok aranykora lesz, hiszen nem egy, a mai napig headliner együttes alakult a kilencvenes évek legvégén.

Balaton-parti szülinapi bulija lesz többek között az ország kedvenc – ömagukat hardpopként – aposztrofáló könnyűzenei bombájának, a FISH! zenekarnak, valamint az ezredforduló előtt a Mátra aljáról indult, és pillanatok alatt a fesztiválok élvonalába került Roadnak is.

– Bár egész évben ünneplünk, a Tábor Fesztiválos fellépés különleges lesz, hiszen a nyár utolsó fesztiválja, így a jubileumi nyárzáró bulink is egyben. Arról nem is beszélve, hogy az idén 20 éves Road frontemberét, Mátét is hallhatjátok a Tábor Fesztivál hivatalos himnuszában, ami egy igazi nyári Fish! pörgés lett – előlegezte meg a fesztivál hangulatot Kovács Krisztián, alias Senior Hal.

Ha pedig esetleg ennyi különlegesség nem lenne elég, akkor a tavalyi sikert megkoronázva – amikor is a Motörhead legendás zenésze, Phil Campbell debütált Alsóörsön – idén újabb külföldi vendégeket hívtak meg a szervezők.

Az anarchia helyett humorral lázadó – amúgy szintén éppen jubiláló – brit punk ikon a Toy Dolls, a pontosan négy évtizedet ünneplő Stratovarius és az északi kocsmabulik hangulatát metalmuzsikába hajtogató Korpiklaani csapata érkezik a mindig ütős hazai lista élére.

Persze a névsor itt még koránt sem ér véget, az elmaradhatatlan Tábor-vibe-ért hazai oldalról szokás szerint a magyar rock- és metalszíntér krémje felel majd. A fellépők lajstroma nagyjából végtelen, ráadásul ez az a hely, ahol a bulik előtt is képtelenség unatkozni: közvetlen Balaton-part, rengeteg gasztronómiai élmény, motoros-, sport- és gyerekprogramok várják azokat, akik az éjjeli koncertdömping után nappal is talpon bírnak maradni.