Az Anna-bálok közel két évszázados történetébe a századforduló körül került be a balatoni szívhalászat.
A hagyományos szívhalászatról először Vörösmarty Mihály, majd nyomdokain Krúdy Gyula is novellát írt. Akkor még a part mellett csónakokból halászták a papírszíveket, melyekre a város szabad férfiainak nevét írták. A legenda szerint az lett a lány jövendőbelije, akinek nevét kihalászta. A modern korban is tartják a hagyományt, csak a szívekre a programon részt vevő férfiak neve kerül.
Idén a szívhalászatra érkezőket a Népi Verbunk Zenekar fogadta a mólón, este hatkor pedig kifutott a Jókai hajó. Mint korábban, a 18 éves helyi lányok idén is meghívást kaptak a programra. A hajón Tóth Loon színművész volt a házigazda. A tihanyi öböl előtt a kapitány a vízbe dobta a fából készült szíveket, melyekre a hajón utazó férfiak neve került. A lányok hosszú hálókkal halászták ki ezeket a vízből. A füredi Kiss Kíra Dalma boldog volt, mert sikerült barátja, Bálint nevét kihalászni a tóból. A halászatot tombola követte. Itt a város programjaira lehetett belépőket nyerni. A fődíjas pár, Kiss Kíra Dalma és Ág Bálint a jövő évi, 193. Anna bál vendége lesz.