Badacsony hatvanas évekbeli fejlesztését a településen patronáló építészként is tevékenykedő Callmeyer Ferenc alapozta meg. A településfejlesztési koncepciót a Farkas Tibor vezetésével kidolgozott regionális tervhez igazította, amely Badacsonynak az egynapos kirándulócélpont szerepét szánta. Ennek megfelelően elsősorban a turistacsoportok mozgatását kellett megoldani. A kirándulók ekkor még elsősorban hajón érkeztek a településre, ezért a kikötőből a hegyoldalba vezető útvonalra fűződtek fel azok az épületek, melyek a település központjában álltak. A turisztikai központtól kissé eltávolodva, a Római út mellett szőlőtáblák közt áll a Szőlőskert néven ismert étterem.
A ház 1959-ben SZOT étteremként épült fel és az üdülőcsoportok tervszerű vendéglátását szolgálta. Ez a tervszerűség a ház méretezésében is megfogalmazódott, a tervezőknek a korszak legnagyobb befogadóképességű hajójához, a Beloiannisz kapacitásához kellett méretezniük az étterem napi forgalmát – írja az Építész Fórumon megjelent tanulmányában Wettstein Domonkos.
Az épület tervezői az Iparterv építészei, Emődy Attila és Bottka Mária már 1958-ban, a balatoni regionális terv készítésének évében elkezdtek foglalkozni az épület tervezésével, amely egy évvel később már el is készült. Ezzel kissé elébe is ment a hatvanas években meginduló fejlesztési hullámnak, az alkotók később azonban már nem vettek részt a regionális fejlesztéshez kapcsolódó épületek tervezésében. Bár korszak balatoni építészetének egyik első alkotása, mégis topografikus szerkesztésével az egyik legérettebb formálású épületnek tekinthető. A táj rétegzettségéből építkező finom szerkesztésmódja elébe megy a későbbi, terepalakulatokat követő tájforma építészetnek. Talán nem véletlen, hogy a későbbi visszatekintésekben, korszakot összegző lapszámokban rendre megjelenik az épület, miközben épp ezért különös az is, hogy a korabeli szaksajtóban az épületre kevesebb fény vetült. Az épület bemutatása elsősorban a balatoni fejlesztéseket összegző cikkekben kapott helyet, több más korabeli ház mellett, majd a hatvanas évek közepére a balatoni fejlesztést reprezentáló anyagokból is kikopott.
A feladat komoly kihívások elé állította a tervezőket. A Badacsony hegylábi lejtőjén egy nagy kapacitású, egyidőben 300, napi 6-700 adagos éttermet kellett elhelyezniük úgy, hogy az ne bontsa meg a vulkáni hegy látványát. A környéken fellelhető hagyományos építészeti tipológiák nem adhattak követhető mintát. A kisebb léptékű pincék és présházak jellemzően a rétegvonalakra merőlegesen emelkedtek ki a tájból. Az étterem léptékéből adódóan ezt a mintázatot nem ölthette magára, miközben a telekről feltáruló páratlan vízparti panoráma is a rétegvonalakkal párhuzamos elrendezés felé irányította a tervezők figyelmét. Épp ezért a ház formai mintázatát nem a környék hagyományos épületeiből, hanem a szőlőtáblák mintázataiból merítette.
A hosszanti elrendezéshez a rétegvonalakat követő terméskő támfalak és fa szőlőkarók ritmikája adott inspirációt. Az épület hosszanti rétegzettsége a lépcsőket rejtő támfalakkal indul el. A kilátás felé hosszan felnyíló éttermi tér és a hozzá szabadon kapcsolódó, a terepvonalakat követve kissé elforduló mosdóblokk a hegyoldalba simul, miközben el is takarja a mögötte kialakított konyha és kiszolgálóterek épületrészeit. A kiszolgáló épületrészek eredetileg az épületre merőleges tengelyre fűződtek fel és egyedül a mára már lebontott karakteres kémény rajzolódott ki az utcafronti tömeg mögül. Az épület elrendezése a belső tér klímáját is jótékonyan befolyásolta. A ház eredetileg szezonális használatra nyitott térrel készült el, később a belső teret beüvegezték. A hosszú üvegfelület előtt végigfutó fedett átmeneti tér ezt követően a belső tér árnyékolását adta. A hosszanti éttermi épületsáv mögött és a részben a hegyoldalba süllyesztett üzemi épületrészek között egy belső üzemi udvar alakult ki. Miközben az út felől feltáruló fő és mellékhomlokzatok még közel eredeti formájukban láthatóak, a hátsó kiszolgáló épületrészeket az idők során kisebb-nagyobb mértékben átépítették. Az eredeti terv több építési ütemmel számolt, és hegyoldal felé további bővítéseket tervezett.
Az egyszerű, szezonális karakterű épület léptékével új fejezetet nyitott a szélesebb társadalmi rétegek felé nyitó korabeli turizmusban. Bár hosszanti megjelenésével a táj vonalaihoz simul, valójában egy olyan új léptéket és a funkciót illeszt a tájba, amelyek szétfeszítették volna a táj hagyományos építészeti mintázatait. A tervezők stratégiájában épp ezért egy léptékváltás jelenik meg. A tájformákat már nem az épületekben, hanem a tágabb topográfiai és tájképi mintázatok újrahasznosításában fedezték fel. Ez a tájforma szemlélet a későbbi balatoni fejlesztésekben is megjelenik.