Szelfizésre csábít a tojásfa Balatonalmádiban (veol.hu)

Tojásfát avattak Balatonalmádiban, a díszekre mindenki a nevét vagy a települését írta fel. A Honismereti és Városszépítő Kör kezdeményezésére, valamint a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár támogatásával az intézmény északnyugati oldalánál található fára óvodások és szüleik, civilek és az egyesület tagjai száznál is több tojást helyeztek fel.

A szervezők a Veszprémi Napló kérdésére azt mondták, húsvétig bárki vihet díszeket, és felhelyezheti azokat a fára, valamint azt kérik, aki a fánál jár, készítsen szelfit a felakasztott tojásáról, és ossza meg a Honismereti és Városszépítő Kör közösségi oldalán. A résztvevők ezután a Tavaszi szél kezdetű népdallal köszöntötték a tojásfát.

Pazonyi Lilla, a szentendrei skanzen nyugalmazott tárlatvezetője a tojáshoz fűződő hagyományról beszélt az avatás után. Kiemelte, mivel a tojás az élet reményét jelképe-zi, ezért a legtöbb kultúrában szakrális jelentőséggel bír. Hozzátette, a néphagyományban a tojás fontos szereppel bír a komatál nevű szokásban is: a húsvétot követő első vasárnap a 10-12 éves lányok komatálat küldtek a barátnőjüknek, rajta tojással és egy üzenettel. A szöveg voltaképp egy eskü volt, amely szerint életük végéig barátok lesznek és támogatják egymást.