Plébánia épül a fürdővárosban, az Isteni Irgalmasság templom közvetlen közelében. Ezzel a fürdőváros a turizmus mellett a hitélet terén is nagyot lép előre.
Komoly állami támogatás
A beruházásra a magyar állam támogatásával kerül sor, a részletekről dr. Háda László plébános számolt be.
– Azt kell látni, hogy Zalakaros folyamatosan fejlődik – bocsátotta előre dr. Háda László. – Előbb arra mutatkozott igény, hogy a Szent Anna-templom helyett épüljön újabb, így épült fel az Isteni Irgalmasság templom.
– Ezt követően sem volt azonban megállás – folytatta dr. Háda László –, ezért a hívek igényét és vágyát érzékelve, amikor 2010-ben ide kerültem, már be sem költöztem a szomszédos, galamboki plébániára, mert tudni lehetett, hogy hosszú távon a településről Zalakarosra helyeződik át a plébánia székhelye. A volt karosi iskolaépületet vettem ideiglenesen birtokba, s elkezdtünk azon dolgozni, hogy új plébánia épülhessen. 2014-ben zárult le a templommal kapcsolatos tulajdonjogi vita, s akkor a városvezetéssel együttműködve már úgy alakítottuk ki a telket – melyen jelenleg az építkezés folyik –, hogy az eleve egyházi tulajdonba kerüljön. Pár éve az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Kaposvári egyházmegye célzottan erre a projektre 100 millió forintnyi támogatást kapott az én előterjesztésemre.
A tervek szerint ősz végére készül el
Az atya elmondta: a kétszintes épület alsó szintjén közösségi terem, iroda, szociális helyiségek, irattár kap helyet, az emeleten pedig a mindenkori plébános életterét alakítják ki egy vendégszobával, konyhával – írja a zaol.hu.
– Az új plébánia a tervek szerint az ősz végére elkészül – jelezte dr. Háda László. – Nagyon aktuális a fejlesztés, hiszen a zalakarosi plébániához már számos település tartozik: fíliaként Zalamerenye, Garabonc, Kisrada, oldallagosan ellátott plébániaként pedig Galambok (Zalaszentjakab fíliával) és Zalakomár (Balatonmagyaród fíliával).