Száz program Szárszón (Balatoni Futár)

Ha még hinni lehet a közmondásoknak – melynek egyik gyöngyszeme a májusi eső aranyat ér -, joggal bizakodhatnak a mezőgazdászok, a földműveléssel foglalkozók a gazdag termésben. Május, a szerelem hónapja ugyan már első napjaiban lehűtötte a kedélyeket és a hőmérsékletet, cserébe alaposan megáztatta a földet. A Balatonszárszón megrendezett országos búzaszentelő több száz résztvevője azonban a szakadó esőben is kitartott az eredeti program mellett, igazolva, hogy a hagyományok ápolása minden körülmények között megtisztelő kötelezettség.

Dorogi Sándor, a település polgármestere szerint a szárszói lét egyik meghatározó formája a közösségi élet: e tézisnek megfelelően számos olyan rendezvény színesíti a településről kialakított képet, melyek – az állandó lakosság mellett – a turisták érdeklődését is felkeltik.

– Kijelenthetem, hogy programok terén Balatonszárszón soha nincs holtszezon: idén mintegy száz eseményre – színházi előadások, koncertek, folklór műsorok, irodalmi estek, kiállítások várják az érdeklődőket. A már közismert kínálatból természetesen kiemelkedik a Csukás Színház műsora, s a Sárkányfesztivál. Régi vágyunk teljesül a Vers utca kialakításával: a vízparti József Attila-emlékműtől a költő múzeumáig verseket felsorakoztató paravánok között vezet majd az irodalombarátok útja. A megpihenni vágyókra is gondoltak a tervezők, hiszen három csendes helyen olyan padok lesznek elhelyezve, melyeken beprogramozható, meghallgathatók lesznek a magyar líra legveretesebb alkotásai. Ismét megrendezzük – a szárszói találkozók emlékére – a magyar értelmiségiek fórumát, s folytatjuk az Ady – Arany – József Attila Aranyháromszög programsorozatot is – idézi a polgármestert a Balaton Futár.

A polgármester elmondta: az idegenforgalmi szezonra megújul, megszépül a három strand – ezek közül kettő térítés nélkül vehető igénybe, s ez utóbbiak korszerűsítésére százötvenmillió forintos pályázati támogatást nyertek.

– Az elmúlt évi rekord bevételeknek köszönhetően idén mintegy százmillió forintot fordíthatunk a közutak, járdák aszfaltozására, díszburkolatok kialakítására.Korszerűsítjük a Csukás Színházat, új fénytechnikai berendezéseket építünk be, s öltözőkkel is bővítjük a létesítményt. A kisrégiós együttműködés hasznát, eredményességét segíti majd elő a település centrumában kialakítandó termelői piac.

A legnagyobb várakozás azonban a december 3-án átadandó új József Attila szobor iránt nyilvánul meg.