Szántódpusztai Majorság: szappanillatú jelent kínálnak a múlthoz

Kézműves szappanokkal bővül a Szántódpusztai Majorság és a somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely termékkínálata. A természetes alapanyagokból és gyógynövényekből készülő illatos szappanok nyártól elérhetők mindkét helyen. Szántódpuszta és Somogyvár nincsenek egymáshoz közel, a bencés örökség mégis összeköti őket. A települések ugyanis már 1055 óta szorosan összefonódtak, mindkét birtok a tihanyi apátsághoz tartozott – írja a sonline.hu.

 

Mindkét terület alkalmas a gyógynövények termesztésére. Szántódpusztán pedig az állattartás is elindult. Így született az ötlet, hogy somogyvári gyógynövények és szántódpusztai kecsketej felhasználásával illatos szappanok készüljenek valamilyen egyedi, a helyszínekre utaló mintával

– mondta Kresz Tamás, a somogyvári és a szántódpusztai létesítmények vezetője. A múlt bemutatása mellett, szeretnénk a jelennel is foglalkozni. A fókuszba a helyi értékeket tesszük. Ezért is szervezünk minden hétvégén piacot a majorságban. A látogatók idén nyártól már a kézműves szappanokat is megtalálják majd Szántódpusztán és Somogyváron – tette hozzá.

 

– Rozmaringos, zsályás, levendulás, kamillás, körömvirágos – mutatja egymás után a szappanokat Bokor Henrietta, aki három éve kezdett el mosakodószereket készíteni, kifejezetten a családja számára. Azóta már rokonok, barátok is használják illatos szappanjait.
– Tekintve, hogy otthon minden főbb alapanyag megtalálható, kecsketej és gyógynövények, így egyértelmű volt, hogy ilyen szappanokkal szeretnék foglalkozni. A rozmaringosat hajmosáshoz, a levendulásat bőrápolásra szoktam használni, de szeretek kísérletezni a gyógynövényekkel és az illatokkal. Így bazsalikom és bodza is szolgált már alapanyagul – mesélte a szappankészítő. A kecsketej és a gyógynövények mellett különböző aromákat, sheavajat és kókuszzsírt is használ szappanjainál.

A jövőben már nemcsak családja és ismerősei, hanem a nagyközönség is kipróbálhatja szappanjait, hiszen ezekkel bővül a Szántódpusztai Majorság és a somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely termékpalettája – írja a sonline.hu.