Somogybabodon nyugodtabb az élet az új 67-es átadása óta (sonline.hu)

Több évig tartó hangzavar és a hatalmas forgalom után a nyugalom „szigete” lett a dél-balatoni Somogybabod. A helyiek szerint, amióta elkészült az új 67-es út, azóta lecsendesedett a település. A különböző építkezések miatt négy éven át „szenvedett” a falu, de megérte. Az útfejlesztéssel javuló közlekedésnek köszönhetően például szinte az összes eladó házat megvették, és gyorsabban elérhetővé vált a Balaton és Kaposvár, a megyeszékhely.

A sonline.hu a helyszínen tesztelte, kinek mit jelent Somogybabod meglelt nyugalma. Hosszú percekig lehet sétálni a régi 67-es főút közepén, anélkül hogy akadályoznánk az autósokat. A településen gyakorlatilag megszűnt az átmenő forgalom. Csak azok tévednek be Somogybabodra, akiknek ott van dolguk. A kevés közlekedőnek szinte mindenki örül a faluban, a kereskedelmi egységek bevétele azonban vélhetően megérzi majd a lecsökkent forgalmat.

Varga Józsefet az egyik büfében sikerült megszólítania a lap újságírójának. Az önkormányzatnál dolgozó férfi boldog, hogy nincs forgalom a faluban. Korábban ugyanis, amikor az út mellett dolgoztak, nagyon kellett figyelniük arra, nehogy egy autó elüsse őket. Most azonban nyugodtan tehetik a dolgukat, szabadon átkelhetnek az úton és nem kell perceket várniuk arra, hogy átjussanak egyik oldalról a másikra. Kiss János éppen a lottószelvényt töltötte ki, amikor megzavartuk kérdéseinkkel. A férfi is nagyon örül annak, hogy végre megszűnt az átmenő forgalom a településen. – Kevesebb az autó és a kamion – fogalmazott. – Szerencsére csendesebb és biztonságosabb lett a falu. Mivel közel van a Balaton azt gondolom, hogy akár a turisták is felfedezhetik majd Somogybabodot, hiszen nemcsak az Offroad fesztivál létezik itt. Van egy gyönyörű szent kút, amit érdemes megnézni, illetve egy erdei út is, ahol jókat lehet kirándulni. Szerintem, ha ez minél több emberhez eljut, akkor fellendülhet a falusi turizmus. Véleményem szerint mi nagyon jól jártunk a fejlesztéssel. Az új 67-es úton sokkal gyorsabban odaérhetünk Kaposvárra és a Balatonhoz. Emellett a régi utat is felújították, így a környező településekre is jó minőségű aszfalton juthatunk el – tette hozzá a férfi.

Az egyik kocsmáros szerint még nem lehet megmondani pontosan, hogy mennyivel esett vissza a forgalmuk, de már ők is érzik, hogy kevesebben állnak meg kávézni, mint tavaly ilyenkor. Vannak azonban olyan autósok, akik továbbra is hűek a településhez. Ezért ha Somogybabod felé járnak, akkor lehajtanak az új 67-es útról és ugyanúgy bekanyarodnak egy jó erős feketére, mint pár hónappal ezelőtt.

 

Elkeltek az ingatlanok

Káldi László polgármester a sonline.hu-nak elmondta: pár év munka után lélegezhettek fel a településen. Korábban a településen építették a csatornát, ami miatt korlátozni kellett a közlekedést, majd az újonnan épülő 67-es út miatt nagyon megnőtt a forgalom a településen. A négy év szenvedés azonban megérte, hiszen most már nyugalom van és az út is kiváló. Hozzátette: az építkezés alatt szinte az összes eladó házat megvették a településen, azért mert gyorsabban lehet már közlekedni.