Siófokon megszületett a Kálmán-bonbon Kálmán Imre tiszteletére

Siófok felkérésére alkotta meg Leányvári Krisztina cukrász, szakoktató a többféle Kálmán-bonbont, annak is a jelképeként, hogy a világszerte ismert, 140 éve ebben a városban született operett-komponista, Kálmán Imre nagy ínyenc volt. A Kálmán Imre Emléknapok szerdai meglepetés-eseményén az elmúlt években a várostól Kálmán-emlékplakettet kapott művészek kóstolhatták meg elsőként az édességeket, mielőtt színpadra álltak a teltházas operettgálán – írja a siofok.hu.

Kálmán-bonbonok Siófokon (Fotó: Facebook/Siófoki Hírek)

 

Ahogy a bonbonkreáló cukrász elmondta, Kálmán Imrét mindegyikbe próbálta egy picit belecsempészni, hol ezüstbe, hol bronzba, vagy éppen egy kis málnában vaníliával és kókusszal, s hogy az uraknak is kedvezzen, valódi mézes viszkivel töltött, Kálmán Imre-arcképes „szivarban”.

Virág Erzsébet, a képviselő-testület idegenforgalmi szakbizottságának elnöke a házigazda szerepében persze nem csak az uraknak ajánlotta ez utóbbi finomságot…

Kiss László, a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatója pedig arról számolt be a Kálmán-emlékplakettes művészeknek: az emléknapok nyitányaként helyi fiatalokból álló hiphopegyüttes táncolt Kálmán-melódiákra.

Ennek kapcsán kérdezett a Siófoki Hírek két, a Siófokon született komponista dalait évtizedek óta éneklő művészt a műfaj jelenéről és jövőjéről. Leblanc Győző szerint talán ők az utolsó mohikánok, akik még operettet adnak elő a színpadról. „Valamikor operett és magyar nóta szólt a rendezvényeken és a televízióban, mára felváltotta ezt a dübörgő gépzene meg a celebek showja – mondta a Siófoki Híreknek. – Pedig nem kérdés, melyik az érték, amit érdemes volna továbbadni, sőt, kötelező is. Meg kell nézni ennek a siófoki kiállításnak a képeit is, ezek még valóban boldog békeidők voltak, s az operett is valahol ezt a világot, ezt a miliőt idézi. Az operett valójában világhírű, világszerte közkedvelt műfaj, sokak szerint (én is egyetértek velük) az operával azonos szinten lehet emlegetni. Érték, megőrzendő érték, és éppen ezért hallottam nagy örömmel, hogy itt Siófokon, Kálmán Imre szülővárosában tizenéves hiphoptáncosok adtak elő produkciót Kálmán-melódiákra.”

Kállay Bori egyáltalán nem borúlátó. „Szerencsére ma is mindenfelé játsszák az operettet, Kálmán Imrét. A mostani fiatalok körében valóban nem népszerű, de majd beleöregszenek, egyszer csak elég lesz majd az örömködő zenéből és a szép, harmonikus melódiákra is megjön az igény, amik elandalítanak, a szerelemről szólnak. Nagyon fogják szeretni. Ez mindig így volt, a generációk egymásnak adták az operett szeretetét. Biztos vagyok benne, hogy Kálmán Imre, az operett száz év múlva is fennmarad, örök, klasszikus műfaj; valahová írják föl, hogy ezt mondtam. Mese felnőtteknek: ki az, aki ezt nem szereti?…”

***

Az emlékplakettesek szerda esti operettgálája után csütörtökön és pénteken is folytatódik a 15. Kálmán Imre Emléknapok programsorozata. A pénteki meglepetés az Apáti dixieland együttes koncertje lesz: Kálmán-dalok dzsesszesítve.