Segítik a négylábú árvákat: megtelt kutyákkal és gazdikkal a füredi Koloska-völgye (veol.hu)

Adománygyűjtéssel egybekötött, kutyás napot szervezett Bujpál Bernadett gyepmester vezetésével a balatonfüredi Ebrendészeti és Gyepmesteri Telep a Koloska-völgyében szombaton, ahol rendkívül érdekes és színes programokkal várták az érdeklődőket – írja a veol.hu.

Már szombaton reggel megtelt a páratlan természeti szépségéről híres balatonfüredi kirándulóhely, a Koloska-völgye, ahol érkeztek kutyákkal, macskákkal és haszonállatokkal is, hogy felhívják a figyelmet az állatok kiszolgáltatott helyzetére. Vörösmarty Éva megyei alelnök, az alsóörsi Olt-Alom Állatvédő Egyesület önkéntese azt mondta, az állatvédelemben legfontosabb az összefogás, az együttműködés, melyre kitűnő példa a mostani esemény is. Az egyesület tagjai palacsintát sütöttek, és befolyt összeggel a füredi telepet támogatják, mellyel, mint mondta, kitűnő együttműködésben állnak.

Kis Virág, a megyegyűlés tagja elismeréssel beszélt a menhelyek dolgozóinak munkájáról, illetve a rendezvényről, mellyel az állatokat segítik. Gáspár Ákos balatonfüredi képviselő, aki egyben a helyi gyepmesteri telep önkéntese, mentett kutyájával, Kontival érkezett a rendezvényre. Azt mondta, szívügyének tekinti és régóta elkötelezett az állatvédelem mellett is. A helyszínre nagyon sokan érkeztek saját kedvenceikkel, így jöttek háromlábú kutyával, akinek betegség miatt kellett amputálni egyik végtagját, illetve daganatos tacskóval is, akiért mindent megtesznek a gyógyulás érdekében. Egy kiscicát pedig óránként etet Bujpál Bernadett, annyira legyengült állapotban került hozzájuk.

Az emberek arról beszéltek, családtagnak tekintik a négylábúakat, meggyőződésük, hogy az embert jobbá teszi az állatok közelsége. Alapvetőnek tekintik az ivartalanítást, a vásárlás helyett a menhelyekről történő befogadást. Mások hatalmas bográcsokban főztek finomságokat, így a Probio Zrt. képviselői, valamint a füredi menhely önkéntesei. Egész nap látványos kutyás ügyességi és engedelmességi bemutatók követték egymást, és a Balatonfüredi Nagycsaládosok Szivárvány Egyesülete által támogatott gyerekeket a balatonfüredi TESCO jóvoltából szeretetvendégségre hívják a szervezők és az önkéntes segítők. A rendezvény alatt az Ebrendészeti és Gyepmesteri Telep árvái számára adományt gyűjtöttek.