Somogyiné Varga Anikó tapolcai alkotó önálló kiállítását Németh Csaba Budapesten élő, tapolcai születésű eszmetörténész, esztéta nyitotta meg a veszprémi Agórában nagy érdeklődés mellett, pénteken. A tapolcai városi képzőművészkör oszlopos tagjának festményei már csak azért is figyelemreméltóak, mert amatőr alkotótársainak többségétől eltérően nem a népszerűbb tájképfestészetben és portrékban találta meg önmagát – írja a tapolcaimedia.hu.
A közönség által talán nehezebben befogadható, absztrakt, kifejezetten lelki, érzelmi indíttatásból született egyéni stílusú ábrázolás sokkal inkább S. Varga Anikó világa. A kiállítás május 5-ig lesz látható Veszprémben.
Németh Csaba előrebocsátotta, elsősorban az értő szemlélést és a megértést kívánja elősegíteni, hiszen a látogatók többsége személyesen ismeri Anikót és képeinek legalább egy részét. Úgy fogalmazott, a képek egy három évtizeddel korábban elindult alkotói munka utóbbi öt évét reprezentálják, nagyobb részük egyéni, jó arányérzékkel megalkotott emberábrázolás, kisebb részben botanikai témák feldolgozása. – A kiállítás a Rajzolatok címet viseli, ami jól kifejezi azt, hogy művekben a rajzosság, a vonalak, a kontúrok nagy szerepet kapnak-fogalmazott, majd két fő szempontból, a kiállítás képeinek látás általi megtapasztalása, illetve a művek létrehozásra irányuló vágy, az alkotói motiváció szempontjából vette szellemi górcső alá a műveket.
Az eszmetörténész azzal a végszóval zárta gondolatait és nyitotta meg a kiállítást, hogy “az úgynevezett amatőr művészetben gyakran megtapasztalható egyfajta felszabadító élmény. Tudjuk, hogy “nem ez a lényeg, nem ez az élet, mindez inkább egyfajta ráadás az életre”. Somogyiné Varga Anikó kiállításának Román Iván és Pingiczer Szilárd zenész duó adott kellemes, kifejezetten jó hangulatot árasztó zenei aláfestést.