Több állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2024. március elején arról, hogy ismeretlen tettes a Szent György-hegyen présházakba tört be, huzamosabb ideig ott tartózkodott, a talált élelmiszereket megette, és különböző tárgyakat is elvitt.
Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrség látóterébe került egy, a korábbi években is hasonló bűncselekményeket elkövető 73 éves férfi.
A rendőrök március 16-án elfogták a tettest, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és az ügyészségen kezdeményezték a letartóztatását.
A férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás – írta honlapján a rendőrség.