Rendbe tette és visszavitte az elkötött kerékpárt

Keszthelyen egy lelakatolt kerékpárt kötött el egy ismeretlen, amit másnapra rendbe tett és visszavitt.

 

A rendőrségre április 23-án reggel érkezett bejelentés, hogy Keszthelyen, az éjszaka folyamán, egy kollégium előtti kerékpártárolóból elvittek egy biciklit a számzáras lakattal együtt. A sértett elmondta, hogy a szálláson lévő kamerafelvétel alapján a bringa 22 órakor még megvolt, de reggelre eltűnt.

Mikor a bejelentő a rendőrségről visszament a kollégiumba, meglepődve tapasztalta, hogy a kerékpárja ismét a helyén van, rajta egy kézzel írott levéllel, amiben az elkövető elnézést kért a bicikli elviteléért, de mivel lekéste az utolsó buszt, így kölcsön vette a járművet. Leírta még, hogy rendbe tette a bringát, felfújta a kerekeket, a láncot megolajozta és meghúzott pár csavart is. A kollégista lánynak kára nem keletkezett, a bicikli és a lakat is megkerült, így nyomozás elrendelésére sem került sor – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.