Rasovszky Kristóf második lett a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA nyíltvízi úszásban kiírt világkupa-sorozatának idei nyitóállomásán, Dohában szombaton.
A FINA honlapja szerint a 10 kilométeres viadalon a győzelmet a német Florian Wellbrock szerezte meg, a magyar versenyző mögött pedig az amerikai Jordan Wilimovsky, a 2015-ös világbajnok ért célba harmadikként.
Rasovszky kevéssel a széria idei rajtja előtt jelentős elismerésben részesült: őt választották 2018 legjobb nyíltvízi úszójának az európai szövetség (LEN) szavazásán. A 21 éves versenyző – aki a díj 2008 óta íródó történetében a nyíltvízi úszás első magyar férfi győztese – a glasgow-i Európa-bajnokságon két aranyérmet és egy ezüstöt nyert, és a LEN-választáson a voksok 47 százalékát bezsebelve diadalmaskodott.
Rasovszky egyedülálló módon a nyíltvízi Eb-k történetében a férfiaknál elsőként tudott mindhárom egyéni számban érmet szerezni tavaly. Emellett négyből négy viadalon nyert a LEN Európa Kupa-sorozatban, míg a világkupa-összetettben negyedik lett.
A dohai verseny végeztével így nyilatkozott:
„Tudtam, előre kell mennem, mert vagy nyolcvanan versenyeztünk, emiatt rengeteg volt a bunyó. Nagyon jól tudtam iramot úszni. A hullámzás is kedvezett nekem, én ugyanis kifejezetten szeretek hullámzó vízben úszni” – értékelt Rasovszky Kristóf. Hozzátette: a végén próbálta kiszorítani német riválisát, hogy ne tudja lehajrázni, de ez nem sikerült.
„Egy kicsit túlságosan udvarias voltam, és az utolsó tíz méteren megvert. Mégsem panaszkodom, messze ez a legjobb kezdésem. Úgy gondolom, ez jó jel az előttünk álló évre” – fogalmazott.
Rasovszky mögött Székelyi Dániel végzett a legjobban – 25. lett – a férfimezőny magyarjai közül, így ő került előnybe az idei vb-szereplésért folyó versengésben, mivel a dohai viadal volt az első válogató.
A nők 10 kilométeres versenyében a magyarok közül a 15. helyen beérkezett Rohács Réka érte el a legjobb helyezést.
A világkupa-sorozat május 12-én, Seychelles-en folytatódik, a hagyományos balatonfüredi állomás június 15-én esedékes.
Eredmények, nyíltvízi világkupa, 1. állomás, Doha:
férfiak:
1. Florian Wellbrock (német) 1:52:21.6 ó
2. Rasovszky Kristóf 1:52:22.8
3. Jordan Wilimovsky (amerikai) 1:52:24.4
…25. Székelyi Dániel 1:52:48.6
…36. Papp Márk 1:53:45.6
…41. Galicz Péter 1:53:53.2
…66. Selmeci Levente 2:03:11.4
nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:03:51.5 ó
…15. Rohács Réka 2:04:12.3
…21. Olasz Anna 2:04:21.2
…31. Sömenek Onon Kata 2:04:41.4
…48. Szimcsák Mira 2:12:44.2
…49. Vas Luca 2:12:52.7
Rasovszky Kristóffal készült nyári interjút itt olvashatják.