Pünkösdi Fesztivállal indult be a nyári pezsgés Siófokon (likebalaton.hu)

Díjátadással, felvonulással, színpadi programokkal, kézműves vásárral kezdődött a Pünkösdi Fesztivál Siófokon. A város tele van vendégekkel, beköszöntött az év első igazi kánikulai hétvégéje.

A nyárindító Pünkösdi Fesztivál hagyományai régre nyúlnak vissza Siófokon, a szórakoztató programok mellett a tradicionális eseményekre is nagy hangsúlyt fektet a város. Az egyik ilyen esemény a Kálmán Imre Emlékplakett átadása, amely az idén is a Millenium parkban álló zenepavilon előtt zajlott. Ezt a kitüntetést 1998 óta olyan színészek, előadóművészek, rendezők kapják, akik az operett világában eltöltött többéves kitartó és sikeres munkájukkal a város világhírű szülötte, Kálmán Imre kultuszát ápolják.

Idén a kaposvári születésű Teremi Trixi színművésznő vehette át a díjat, aki az Operettszínházban eltöltött évei során megkaphatta a legjobb szubretteknek járó Bársony Rózsi emlékgyűrűt is.

A színpadi köszöntők után átadták a Nyár Fővárosának kulcsát, ami a főszezon kezdetét szimbolizálja, majd megkezdődtek az ingyenes koncertek, művészeti produkciók a színpadon. A városban kinyitottak a szezonális vendéglátóhelyek, lassan megtelnek a strandok is, a Balaton vízhőmérséklete elérte a 22 C° fokot.

A hosszúhétvégén folytatódnak a Pünkösdi Fesztivál programjai, fellép a többi között vasárnap a Compact Disco, hétfőn pedig az Old Boys. A hajóállomáson vásárosok, kézművesek, gasztrokereskedők várják a vendégeket.

Fotók és videók a fesztiválról a likebalaton.hu oldalon.