Porga Gyula polgármester: Óriási kihívás előtt áll Veszprém (veol.hu)

Komoly nemzetközi elismerések, közlekedésfejlesztési beruházások és a közösségi közlekedés önkormányzati kézbe vétele fémjelzi a város 2018-as évét. Porga Gyula polgármestert a tavalyi év értékelése mellett az idei tervekről is kérdezte a veol.hu.

A Veszprémben és a régióban élők számára az egyik legmeghatározóbb pillanata a tavalyi évnek az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat győztesének bejelentése volt decemberben.

– A cím elnyerése Veszprém utóbbi száz évének egyik legnagyobb sikere. A lehetőséggel egy olyan európai városi elitbe léptünk be, amely korábban távolinak tűnt – fogalmazott Porga Gyula polgármester. A címet eddig 67 település, Európa legjelentősebb városai viselték. Az, hogy a nemzetközi zsűri Veszprém mellett döntött, hatalmas siker, de óriási kihívás is. A pályázatunk a városfejlesztést és a közösségépítést szolgálja, a legfontosabb célunk, hogy olyan programok induljanak el, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. A négy felkészülési év és a 2023-as esztendő programjai sikerességének fokmérője, hogy 2024-től milyen lesz a város és a térség. A felkészülés során példátlan egység jött létre a térségben Veszprém, a Bakony és a Balaton régió között. A cím elnyerése reményeink szerint meghatározza a város életét a következő évtizedekben – emelte ki a polgármester.

A város egy másik nemzetközi megmérettetésen is sikeresen szerepelt tavaly, arany minősítést és elnöki különdíjat ért el az Entente Florale Europe nevű környezetszépítő versenyen. A díjak az elmúlt évek közterület-megújításának, a környezet szépítésének megbecsülései. A kulturális főváros cím pedig a jövőről való gondolkodás eredménye, húzta alá a polgármester.

A 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban 13,9 milliárd forinthoz jutott a város. A beruházások közül több közlekedésfejlesztés indult el vagy fejeződött be tavaly. Az északi iparterületen elkészült év végére a Henger utca, és hetek óta használják a közlekedők a belvárosi kettős körforgalmat.

– Egy új fejlesztés mindig megosztó, emlékezzünk a Budapest út–Jutasi út csomópontban épült körforgalomra, ahol egyesek azt rótták fel, hogy a gyalogosoknak az út alatt kell átkelniük. A tervezők most más megoldást választottak, a felszínen vezetik át a gyalogosforgalmat. Az első napokban nehéz volt a közlekedés, de az eltérő közlekedési módoknak meg kell férniük egymás mellett – mondta a polgármester, aki az idei fejlesztésekről is szót ejtett. – A városi uszoda építése tavasszal elindulhat, megtörtént a kivitelező kiválasztása. Sikeresen közbeszerzés esetén elkezdődik idén az Egry úti óvoda újjáépítése, és megújul Dózsavárosban a csapadékvíz-csatornarendszer. Elkezdődött a Pápai és Kistó utcát összekötő szakasz építése. E fejlesztés következő ütemében épülhet meg a Kistó és a Tüzér utcai szakasz, továbbá a Tüzér utcát a Jutasi úttal összekötő völgyhíd, amelynek tervezése reményeink szerint még idén lezárul – mondta el Porga Gyula.

Az idei év egyik nagy változása, hogy az ÉNYKK helyett önkormányzati cég üzemelteti a közösségi közlekedést Veszprémben. – Teljes egyetértés volt a képviselő-testület tagjai között abban, hogy a korábbi szolgáltatási minőség nem fenntartható, ahogy abban is, hogy egy lépésben változtassunk az addigi modellen. Ennek érdekében létrehoztunk egy saját céget, a V-Busz Kft.-t, amely idén januártól látja el a szolgáltatást. Az év első nyolc-tíz hónapjában még használt buszokkal végzi a feladatot a cég, majd azt követően még ebben az esztendőben új járművekkel utazhatnak a veszprémiek. Az átállás az első napokban nem várt nehézségekkel járt, a rendszer üzemeltetése azóta stabilizálódott – mondta Porga Gyula, aki azt is megjegyezte, a szolgáltatóváltás és a korszerűbb járművek használata miatti megemelkedett költségeket finanszírozni tudja a város.

Az őszi önkormányzati választás kapcsán a polgármester elmondta, hivatalos döntés még nem született arról, újraindul-e a polgármesteri tisztségért. – A 2010-ben megkezdett munkát még nem fejeztük be, viszont nagyon büszke vagyok rá, hogy a város fontos ügyeiben sikerült egységet teremtenünk. Ez az összefogás további inspirációt, erőt ad, hogy a megkezdett munkát és az Európa Kulturális Fővárosa cím terhét, felelősségét továbbvigyük, és olyan programokat valósítsunk meg 2023-ban, hogy hatásukra Veszprém és a környék Európa legélhetőbb térségévé váljon – zárta szavait.