Jól termett az alma és a körte, de dióból és kajsziból keveset szüreteltek (sonline.hu)

Felemás évet zártak a gazdálkodók. Dió és kajszibarack szinte nem is termett a márciusi fagyok miatt, kukoricából viszont jó termést tudtak betakarítani a somogyi gazdák. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete a jövőben azon dolgozik, hogy létrehozzon egy borfeldolgozót és növelje a hűtőkapacitásukat a kertészeti szövetkezeteknek.

– Nem indult könnyen a 2018-as év, a száraz ősz miatt gyengék lettek a vetések – kezdte Gombos Sándor.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke hozzátette: a márciusi fagyok sem a kajszibaracknak, se a diónak nem tettek jót. Az áprilisi nyár kompenzált picit, a csapadékkal teli időjárás segítette a növények fejlődését. Megjegyezte: a szamóca viszont kiheverte a fagyokat, elég jó termésről számoltak be a megye termelői.

Közepes gabona- és repcetermés volt, hektáronként öt tonnányi kalászost tudtak betakarítani a somogyi gazdák.
Az aratáskor 4500 forint volt a mázsánkénti ár, majd másfélszeresére emelkedett, de ennek a haszonélvezői a kereskedők lettek – jegyezte meg Gombos Sándor. Hozzátette: a napraforgó és a kukorica jó termést adott, utóbbiból átlagosan hektáronként 9 tonnát tudtak aratni. Almából és körtéből sem volt hiány Somogyban, igaz nem volt könnyű eladni a gyümölcsöt.

– Almaárháború alakult ki, 14–16 forintot kínáltak az ipari almáért. A feldolgozás hiánya helyben még mindig nagy probléma, kiszolgáltatottak a termelők – tette hozzá a megyei elnök. A somogyi termelők az iskolagyümölcs programban bízhattak, a régióban 45 ezer diákot szolgáltak ki. Tíz–tizenöt százalékkal több szőlő termett, bár elég alacsony áron vették meg a szőlészektől.

– A napokban várunk választ egy borfeldolgozó létrehozásának ügyében. Célunk, hogy a dél-balatoni szőlőt ne vigyék ki a megyéből, hanem helyben lehessen feldolgozni. Szeretnénk pályázati forrás segítségével egy gyümölcsfeldolgozót bővíteni és egy másiknál a hűtőkapacitást növelni – mondta el a jövőbeli terveket a megyei agrárkamara elnöke. Hozzátette: a kamara 3,5 év alatt 12 ezer földügyet bonyolított le, s a földbérletek is hozzájuk tartoznak idéntől.

Gazdafórumot tartanak télen

– A téli időszakban megerősítjük a szakmai osztályok munkáját, továbbá gazdafórumokon tájékoztatjuk a somogyi termelőket, állattartókat a pályázati lehetőségekről – mondta el a sonline.hu-nak Gombos Sándor.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke szerint az a céljuk 2019-ben is, hogy minden eszközzel segítsék a megye gazdáinak szakmai munkáját.