Pap- és diakónusszentelés zajlott Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

18 év után volt ma ismét papszentelés Keszthelyen a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. Az ünnepen áldozópappá szentelték Mokos Jánost, és diakónussá a gyenesdiási Tüttő Ágostont. A szentmisét celebráló Dr. Udvardy György érsek elmondta, a kettős ünnep biztos jele annak, hogy Isten gondoskodik népéről, mindig küld pásztorokat, akik segítenek nekik megtalálni a boldogságot.

Közösen indultak el a plébániától a templomba a Veszprémi Főegyházmegye papjai és a szentelendő atyák. Mindannyian az oltár elé vonultak. Az ünnepi szentmisén a Salve Regina kórus működött közre. A szertartást Dr. Udvardy György celebrálta. Az érsek hangsúlyozta, ezen a kettős ünnepen minden jelenlévő azt éli át, hogy Isten gondoskodik az ő népéről.

„Azt is megköszönjük és átélhetjük az ő szentelésükben, hogy az életünk az egy szentségi valóság. Nem csak a napok egymásutániságát éljük meg, hanem azt, hogy mindaz, amit élünk, az életünk, benne az áldozataink, a szeretetünk, a küzdelmünk, az igazsághoz való ragaszkodásunk, azoknak mind-mind isteni távlata van. Ezért amikor összejövünk, hogy ünnepeljük a szentelendőket, akkor ezzel együtt ünnepeljük az életnek az ünnepét is.”

A szentelés előtt az egyház hagyományai szerint Tüttő Ágoston és Mokos János a nép előtt nyilatkozott arról, hogy milyen szándékkal vállalja tisztségét. Mindketten tanúbizonyságot tettek arról, hogy életüket Krisztus törvényei szerint élik. Ezt követően a jelöltek annak jeléül, hogy életüket Isten szolgálatára szentelik, arcra borultak az oltár előtt.

„Én nagy örömmel és egy kis izgalommal is készületem, hiszem már új feladatok várnak rám. Talán az egyik legszembetűnőbb a szentmisén az evangéliumnak a felolvasása  és a homília mondása. És ennek kapcsán választottam a szentelési jelmondatomat is a Bölcsesség Könyvéből: „Az Úr adja meg nekem, hogy bölcsen beszéljek és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem.”

A papszentelés fontos momentuma, amikor az érsek kézrátétellel átadja a Krisztustól kapott lelki hatalmat és küldetést. Ezt követte a jelenlévő papok kézrátétele, mely annak a jele, hogy az idősebb testvérek befogadják az új papot az egyházmegye papi közösségébe. A felszentelés után Mokos János megkapta a stólát, a miseruhát és kezét krizmával kente meg az érsek. Ezután átvette a kelyhet és a paténát is. Mokos János 2020 augusztusa óta Keszthelyen végezte diakónusi tevékenységét, nagy öröm volt számára, hogy a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban szentelték áldozópappá. Úgy fogalmazott, fontos számára, hogy az embereket elvezetheti Istenhez, hogy boldogok legyenek.

„De nem a világ boldogságával, hanem arra a boldogságra elvezetni az embereket, amelyeket a boldogság mondásokban hallunk. Amely boldogság már az örök boldogság, amely a Mennyei Atyának a boldogsága a Mennyek Országában. És erre igyekszem az életemet áldozni és odaszentelni, hogy jómagam is jó példával legyek, hogy én is elérjem ezt a boldogságot. De hogy elvezessem az embereket is erre a boldogságra, a Mindenható Istennek a boldogságára.”

A Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban ez volt a harmadik papszentelés. Az első 30 évvel ezelőtt történt, akkor Vértesaljai Lászlót avatták áldozópappá, 18 éve pedig Csonka Nándor atya részesült ebben.

A Keszthelyi TV  weboldalán a híradást és a teljes szertartást is megnézhetik az érdeklődők.

galéria