Panaszkodnak a balatoni horgászok (Magyar Nemzet)

A balatoni halászat 2014-től elrendelt megszüntetésével véget ért a horgász-halász háború, de még koránt nincs béke a Balatonnál. Egyre kevesebb a halfogásra alkalmas partszakasz – sérelmezik a horgászok, akiket az is bosszant, hogy van, ahol szezon után se mehetnek be a strandra.

Keseregnek a Balatonnál élő és a tónál gyakran megforduló horgászok, mivel egyre több önkormányzat zárja be előttük strandszezon után a fürdőhely területét, amivel tovább szűkül a mozgásterük – írja a Magyar Nemzet.  Korábban Balassa Balázs, Szigliget polgármestere elégelte meg a horgászok maguk után hagyott rendetlenségét: elmondása szerint voltak, akik sátrat vertek a strand gondozott zöldterületén, és fittyet hánytak a fürdőhely tisztaságára, legutóbb pedig Biró Róbertet, Balatongyörök első emberét haragították magukra a meghosszabbodott szezont kihasználó strandolókkal vitába keveredett horgászok.

„Az elmúlt években több konfliktus és rendőri intézkedés is történt abból, hogy a strandpénztár augusztus végi bezárása után a fürdőhelyet ellepő horgászok nem törődve a még ott tartózkodó vendégekkel, megpróbálták kisajátítani a strandot: etető anyagokat, bomló halmaradványokat hagytak maguk után a fürdő környékén megtelepedett patkányállomány legnagyobb örömére. A polgármesteri hivatal munkatársai a strandi bóják és stégek kiszedésekor több tóba szakadt horgászszereléket találtak”

– érvelt az önkormányzat fürdőhelyvédő intézkedése mellett Balatongyörök polgármestere. Ezzel szemben ahelyett, hogy a szezon végén bezárnák előttük a strandot, több helyütt, például Keszthelyen, Balatonakaliban, Balatonszepezden, Csopakon, Alsóörsön vagy Balatonvilágoson az illemhelyet is használhatják. Ezt Táncsics Aladár, a tízezer horgászt és 38 észak-balatoni horgászegyesületet összefogó Bakony–Balaton Horgász Szövetség elnöke jelezte a Magyar Nemzetnek. Balatongyörök polgármestere szerint a horgászturizmushoz köthető vendégéjszakákat nehéz kimutatni, Biró Róbert úgy látja: az nemigen lehet több egy-két százaléknál.

Kozári Miklós, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Magyar Horgászszövetség (Mohosz) alelnöke viszont úgy fogalmazott, hogy a Balaton horgászvíz, a horgász pedig 11 hónapon át fizető turista.

A Balatontourist kempingjeiben szívesen látott vendégek az utószezoni horgászok. A szemesi Vadvirág tábor faházaiba szeptember közepén több mint száz, fogási sikerekben reménykedő budapesti horgász költözött be egy hétre, de  néhány nyitva tartó kempingben a hónap közepéig is várják őket.

Vigyázzák a horgászcsónakosokat a vízi mentők és a vízi rendészet munkatársai is, ugyanakkor Horváth László ezredes, kapitányságvezető arra inti őket: mentőeszköz, mellény, vízmerő szapoly, feltöltött és vízhatlan tokban tartott mobiltelefon nélkül ne üljenek horgászladikba. Ha bajba kerülnek, azonnal vegyék fel a mentőmellényt, és a csónak gerincére feküdve hívják az 1817-es balatoni vagy 112-es nemzeti segélyhívószámot – jelezte az ezredes.